A Wizz Air csütörtökön bejelentette, hogy márciusban új személyzeti képzési központot létesít Budapesten. A Wizz Air képzési központban lesz egy modern, teljes Airbus A320 repülőgép-szimulátor, repülőgép-utastér és egy tűzoltás gyakorlására kialakított létesítmény is. A 4 milliárd forintos beruházás tíz év alatt valósul meg. A legkorszerűbb eszközökkel felszerelt központ a Liszt Ferenc repülőtéren kap helyet, és lehetővé teszi majd, hogy a Wizz Air alkalmazottainak 90 százalékát Budapesten képezze ki. Az új képzési központ a cég szerint számos új munkahelyet teremt majd Budapesten a légiközlekedés és a turizmus területén.
A modern repülőgép szimulátorral felszerelt képzési központ létrehozásában a Wizz Air partnere az amszterdami székhelyű, repülés szimulációval és képzéssel foglalkozó FSC (Flight Simulation Company).
"Szakembereinket folyamatosan képezzük. Ezen a nyáron 500 pilótánk és 1000 légiutas-kísérőnk vesz részt a képzésen, de a Wizz Air folyamatos terjeszkedésének köszönhetően ez a szám 5-6 éven belül megduplázódhat" – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég korábban a képzéseket nem tudta Magyarországon megtartani, mivel csak Nyugat-Európában álltak rendelkezésükre megfelelő létesítmények.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.