Kártérítést várnak a reptértől a leállás miatt

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 10. 10:12
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint a Budapest Airportnak el kéne ismernie kártérítési felelősségét a pénteki reptérbezárás miatt. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének álláspontja szerint viszont a történtek vis maiornak minősülnek. A reptér szerint korai még kártérítésről beszélni.

Felháborítónak tartja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), hogy eddig nem ismerte el kártérítési felelősségét a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér pénteki bezárása miatt - tájékoztatta a szövetség az MTI-t. Közleményükben úgy fogalmaznak: "csak a szerencsének köszönhető, hogy emberéletben nem esett kár".

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Álláspontjuk szerint nem szabad, hogy előforduljon olyan hiba, mint ami miatt a repülőteret be kellett zárni, ezért a repteret üzemeltető Budapest Airport kártérítési felelősséggel tartozik a több ezer érintett utasnak. A FEOSZ szerint ugyanis az üzemeltetőnek biztosítania kellett volna a rendszer folyamatos működtetését.

A repülőtér veszélyes üzem

A szövetség hangsúlyozza, hogy felelős döntésnek tartja a repülőtér lezárását az utasok biztonsága érdekében, "azonban ehhez hozzátartozik az is, hogy a Budapest Airport vállalja szerződésen kívüli károkozásért az utasokkal szembeni felelősséget". Emlékeztetnek rá: a repülőtér üzemeltetése a polgári törvénykönyv szerint veszélyes üzemnek minősül, és a vállalkozás köteles azt a kárt megtéríteni, amely ebből a tevékenységéből ered. A repülőteret üzemeltető társaságot tehát fokozott felelősség terheli, ez alól csak és kizárólag akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.

A közlemény szerint a bezáráshoz vezető műszaki hiba nem minősül vis maiornak: a szövetség álláspontja, hogy a hővezeték megóvása egyértelműen a reptéri üzemeltetés körén belül eső, ahhoz hozzátartozó alapfeladat és kötelezettség. A szövetség ezért felszólítja a Budapest Airportot, hogy a fentiek szerint vállalja és ismerje el felelősségét, és erről megfelelően tájékoztassa az utasokat. Ennek elmaradása esetén a FEOSZ megteszi a további jogi lépéseket.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A szövetség emellett emlékezteti az érintett utasokat, hogy a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében a járatok törlése esetén joguk van választásuk szerint a repülőjegy árának visszatérítéséhez, illetve az átfoglaláshoz.

Az utazásszervezők szerint vis maiornak számít

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy a repülőtér műszaki okok miatt történt bezárása vis maiornak számít, és az uniós szabályok erre vonatkozó előírását kell alapul venni. Az Európai Parlament és Tanács vonatkozó rendelete kimondja, hogy a légitársaság nem köteles kártérítést fizetni, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

Hardy Mihály a Hír Tv stábjának úgy nyilatkozott, hogy a műszaki hiba miatt alapos vizsgálat lesz az érintett szakterületek bevonásával arról, hogy pontosan mi történt. Azt mondta, ez egy meglehetősen ritka meghibásodás volt, és hasonló még nem történt a budapesti repülőtéren. Ahol számítógépes rendszerek, elektromos hálózatok működnek, egymástól nagy függésben, egymásra épülve, ott egy-egy hiba okozhat ilyen típusú leállást - mondta. Hardy Mihály a kártérítésre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, arról még korai lenne beszélni. A szóvivő közölte, azt javasolja az utasoknak, hogy a saját légitársaságukkal vegyék fel a kapcsolatot indulás előtt.

Egy hővezeték törése okozhatta a hibát

Amint arról korábban beszámoltunk, a budapesti Liszt Ferenc repülőteret december 7-én, pénteken, dél körül zárták be az irányítótorony elektromos ellátórendszerében keletkezett műszaki hiba miatt. Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, annak következtében sérült meg az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A Ryanair 8414-es járatán kívül – mely vizuális megközelítés alapján leszállhatott Ferihegyen – minden más gép Bécsben, Pozsonyban illetve Debrecenben landolt. Hardy Mihály reptéri szóvivő szombat reggeli tájékoztatása szerint aznap 8600 utas indult volna a budapesti repülőtérről, a megnyitást követően 6000 utas elutazását jósolta, és az érkezők számát is hasonló nagyságrendűnek jelezte. A repülőtér bezárása pénteken összesen 103 induló és 84 érkező járatot érintett. A légi forgalom december 8-án, szombaton reggel hétkor indulhatott újra, a rend fokozatosan állt helyre a nap folyamán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.