Michael Portillo műsorvezető, hóna alatt a George Bradshaw 1913-ban kiadott európai vasúti útikönyvével fedezi fel Európa nagyobb útvonalait öt epizódból álló utazási sorozatában. A BBC2 Great Continental Railway Journeys című sorozatának második részében az egykori osztrák-magyar monarchia területén vezet keresztül az útja, melynek első állomása Budapest.
A stáb a Nyugati pályaudvarra érkezik meg, amiről megtudhatjuk, hogy a híres párizsi szimbólumot is tervező Gustave Eiffel tervei alapján készült. Innen az útjuk a budai Várba vezet, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra és többek között a Lánchídra is, amelynek tervei Londonból származnak. Rávilágít továbbá arra, hogy a híd munkálatai a brit származású Clark Ádám nevéhez kötődnek, akiről megtudhatjuk, hogyan vált magyar nemzeti hőssé, mikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején megvédte az osztrákok felrobbantási szándékától az akkor elkészült hidat.
A következőkben bemutatja a Parlamentet, melynek tervei a londoni parlament mintájára készültek, elkísérhetjük a műsorvezetőt a Vásárcsarnokba, ahol megkóstolja a lángost, majd a londoni metró után Európában másodikként elkészült földalattival egészen a Városligetig követhetjük, hogy megismerjük a Széchenyi fürdő meleg termálvizének jótékony hatásait és az igazi kikapcsolódást egy hosszú városnéző nap után – írja a Magyar Turizmus Zrt. hírlevelében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.