Negyvenéves a döner

döner
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 10. 09:13
Negyvenéves a döner.

Negyven éve indult hódító útjára a döner, az egykori Nyugat-Berlinben kifejlesztett török gyorsétel.

A nyárson sült hússal töltött szendvicset egy anatóliai bevándorló, Kadir Nurman vette fel először az étlapra a nyugat-berlini belvárosban, a Bahnhof Zoo mellett működő falatozójában. A hús mellett 1972-ben még csak hagyma és saláta volt a zsömlében, de az új fejlesztés így is óriási sikert aratott, és végül a másik berlini klasszikus gyorsételnél, a curryvel és paradicsomszósszal ízesített kolbásznál - a currywurstnál - is nagyobb karriert futott be.

Időközben egész iparág épült a Magyarországon döner kebapként is ismert szendvicsre, és az ágazat szereplői a "szülőhazában", Berlinben külön nemzetközi vásáron mutatkoznak be. A DÖGA - Döner & Gastronomie elnevezésű vásárt az idén szeptemberben már a harmadik alkalommal tartják meg. A kétnapos rendezvényen csaknem 100 kiállító mutatja be termékeit és szolgáltatásait, a szervezők 8 ezer látogatóra számítanak.

A dönerrel foglalkozó európai török cégeknek külön érdekképviseletük is van. A berlini székhelyű ATDID szerint csak Németországban évente 750 millió dönert értékesítenek, és a szervezet tagjai a legutóbbi, 2010-es adatok szerint szerte Európában összesen 3,5 milliárd euró bevételt értek el. Ugyanakkor a kívánság szerint fokhagymás, zöldfűszeres vagy csípős szósszal leöntött hússal és nyers zöldségekkel töltött szendvicsekből egyedül nem élnének meg a falatozók, a nyereséget nem a döner révén, hanem az italértékesítéssel termelik meg. Az üzlet azonban így is megéri, ezt mutatja, hogy Berlinben például szinte minden nagyobb kereszteződésben van talponálló, ahol árulnak dönert.

A döneripar negyven év alatt végig a törökök - illetve török bevándorlók - ellenőrzése alatt maradt. Tarkan Tasyumruk, az ATDID vezetője szerint ennek egyszerű oka van: "Igazán jó pizzát csak olaszok tudnak készíteni, jó dönert pedig törökök" - nyilatkozott a szakember a berlini Tagesspiegelnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.