Nagyobb lett az idei csokifesztivál

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 21. 15:03
Nagyobb lett az idei csokifesztivál

Az idén az előzetes jelentkezések és igények alapján, valamint a látogatók jobb, komfortosabb kiszolgálása érdekében idén lényegesen nagyobb területet fognak elfoglalni a Budai várból – írják a szervezők a rendezvény honlapján. Az idei Édes Napok már 4 napos, idén szeptember 20-23-ig tart.

Egy dolog azonban nem változik, továbbra is kizárólag a minőségi édességeket gyártó és forgalmazó kiállítóknak biztosítanak helyet a fesztiválon. 2011-ben Sarah Jane Evans, a londoni Academy of Chocolate alapítója volt a díszvendég. Idén Chloé Doutre-Roussel lesz a díszvendég, aki a híres Csokoládé szakértő könyv szerzője. Tagja a londoni Academy of Chocolate-nak, ezen felül az, egyik legkomolyabb londoni kereskedőház, a Fortnum and Mason csokoládészakértője.

Az idei évtől minden évben más-más vendég országot hívnak meg a rendezők. Ez évben Németország fogadta el a meghívásukat, akik részben, mint turisztikai desztinációt reklámozzák országukat, másrészt a német csokoládé- és édességgyártó manufaktúrák termékeit hozzák el hazánkba, írja a Turizmus Online.

A rendezvényre a felnőtt jegy 2000, a nyugdíjas 1500, a gyerekjegy pedig (12 éves korig) 1000 forintba kerül, további infók a honlapon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.