Hét országgal közösen kampányol Bükfürdő

bor
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 17. 11:54
Hét országgal közösen kampányol Bükfürdő

Hét országgal közösen kezd kampányba Bükfürdő annak érdekében, hogy az ismeretlenebb magyar borok is nagyobb publicitást kapjanak Európában – közölte az MTI-vel hétfőn Balogh Károly, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület elnöke.

Az együttműködéstől azt remélik, hogy Magyarországra is többen jönnek pincelátogatásokra, és megtelnek azok a kisebb magánszállások is, amelyek az utóbbi időben egyre kevesebb turistát vonzanak. Az egész Európára kiterjedő projektben szakmai partnerként vesz rész Bükfürdő TDM szervezete, a Vas Megyei Vállalkozói Központ felkérése alapján.

A vasi vállalkozókat tömörítő szervezett gondozza ugyanis a "VINEST" elnevezésű, Európa kis borrégióit népszerűsítő programot, amelyben spanyol, holland, olasz, szlovén, horvát, német és osztrák partnerek mellett, a soproni borvidék kevésbé ismert Vas megyei területei, turisztikai attrakciói is szerepet kapnak. A projekt eredményeként nem csupán olyan bortermelő vidékek, mint a Vas-hegy, Vaskeresztes és Felsőcsatár környéke kaphatnak európai publicitást, hanem a régió más turisztikai látványosságai is.

Balogh Károly elmondta: a program segítségével jelentősen profitálhatnak a térség szabad szálláskapacitással rendelkező történelmi- és fürdővárosai is. A projekt a "lassú turizmus" elveit követi, ennek keretén belül a szelíd, nyugodt estékre, a táj, az emberek valamint a helyi ízek és értékek megismerésére kíváncsi turisták, baráti társaságok megszólítását tűzték ki célul.

A projekt felvállalja az európai régiók egymást segítő marketing-tevékenységét, új európai márkák kialakítását is. A bükfürdői szakember szerint, ezzel hozzájárulhatnak a folyamatosan csökkenő kihasználtsággal bíró magánszállások és alacsonyabb kategóriájú szállodák forgalmának növekedéséhez is. Balogh Károly hangsúlyozta: a gyógy- és termálfürdőjéről közismert Bükfürdőn több mint hatszázezer vendégéjszakát töltenek a turisták, a programtól pedig a vendégforgalom további növekedését várják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.