Zöldségszobrászat és most nyíló rózsakert Nyíregyházán

program
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 07. 12:21
Zöldségszobrászat és most nyíló rózsakert Nyíregyházán

Mintegy 110 rózsafajta több mint 1600 példánya lesz látható abban a különleges rózsakertben, amelyet vasárnap adnak át a nyíregyházi Tuzson János Botanikus Kertben. Az elismert botanikus-akadémikusról elnevezett, közel hathektáros kertben külön területet hoztak létre a rózsák számára, amelyet egy színpad oszt ketté, kétoldalt pedig szökőkút teszi látványosabbá a virágok birodalmát – mondta el Csabai Judit kertvezető az MTI-nek.

A kertrészben körülbelül 110 rózsafajta 1600-1800 példányát helyezték el a szakemberek, a rózsák között a Márk Gergely által nemesített hazai, illetve a nemzetközi hibridek egyaránt megtalálhatók. A telepítés egyben próba is, azt vizsgálják meg, hogyan viselik a rengeteg gondozást igénylő, érzékeny növények az itteni körülményeket és a helyi klimatikus viszonyokat – ismertette Csabai Judit.

A világ talán legismertebb és legszebb virágát a fennmaradt adatok szerint mintegy ötezer évvel ezelőtt kezdték termeszteni Ázsiában. Az évszázadok alatt vallás- és kultúrtörténeti szimbólummá vált rózsát legkorábban a Kr.e. 1770-ben készült krétai falfestményen ábrázolták, de az egyiptomi sírokban fellelt virágkoszorúk egyik alkotóeleme is a rózsa. A középkorban a rózsa virágjából olajat pároltak, rózsapomádét készítettek, rózsafüzért morzsolgattak a jámbor szerzetesek, a történelembe pedig a "rózsák háborújaként" vonult be az angol York és Lancaster család viszálykodása.

Európában számos helyen, így Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Ausztriában létesítettek híres rózsakerteket, a Magyarországon a legismertebb és leggazdagabb rózsagyűjtemény a Budatétényben található Rozárium.

Vasárnap a nyíregyházi rózsakert átadása mellett a botanikus kert alapításának negyvenedik évfordulójáról is megemlékeznek. Az ünnepség délelőtt tíz órától kezdődik, köszöntőt mond Jánosi Zoltán, a főiskola rektora, majd kulturális műsorok következnek. A gyerekeket és felnőtteket iparművészeti kiállításokkal és vásárral, zöldségszobrász-bemutatóval és egyéb zenei programokkal várják a szervezők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.