„Ha te félsz, akkor ő is” – ezek a gyerekpszichológus tanácsai az első iskolanapra

Az első iskolanap mindig mérföldkő: új közeg, új elvárások, új kihívások várják a gyerekeket. Miközben az elsősök tartanak az ismeretlentől, a szülőkben is gyakran erős szorongás jelentkezik – és ahogy Királymezei Ágnes gyerekpszichológus, krízistanácsadó szakpszichológus hangsúlyozza: „Ha te félsz, akkor ő is.” Azaz a szülő érzelmi állapota közvetlenül hatással lehet a gyerek beilleszkedésére és iskolai élményeire. Interjúnkban szó esik a leggyakoribb hibákról, amelyeket a szülők iskolakezdéskor elkövetnek, valamint a gyerek szorongásának jeleiről, a játékos otthoni segítségnyújtásról,illetve arról is, mikor érdemes szakemberhez fordulni. 

Királymezei Ágnes gyerekpszichológus tanácsai az iskolakezdő gyerekeknek és szülőiknek

Általában mi lehet a legnehezebb egy gyerek első iskolai napjában mind gyerek, mind szülő oldalról?

A kisgyerekünk ekkor belép egy számára teljesen ismeretlen világba, egy új környezetbe, új emberek közé. Ekkora változás a felnőtteknek is ad egy kis adrenalinlöketet, ami egy gyereknél fokozottan igaz. Ebben az új világban a pedagógus szerepe kulcsfontosságú, hogy hogyan tudja előhívni és fenntartani a pozitív gyermeki érzéseket, mivel színesíti a tananyagot, hogyan kelti fel az érdeklődést. Van olyan iskola, ahol az első napon például engedik, hogy a szülő 1-2 órát bent maradjon, de általában ez nem jellemző. Az első komoly elválás az ajtóban történik. Vannak gyerekek, akiket ez megvisel, eltörhet a mécses, de a többség bemegy a terembe és elkezd információkat gyűjteni. 

Bent a teremben már a tanítónők forgatókönyve zajlik. Amikor vége az iskolának, és el kell menni a gyerekért, nagyon fontos, hogy a szülő időben érkezzen, sőt inkább előbb. Ha a gyerek nem látja a szülőt, miközben másokért már jöttek, könnyen megijedhet, hogy ott hagyták, pánikba eshet, és ez hosszú távon is fennmaradhat. Ne kockáztassunk! Amit megígérünk, azt mindig tartsuk be. Mindig hitelesnek és kiszámíthatónak kell lennünk a gyerekünk szemében.

Mennyire érvényesül a gyerek iskolába léptetésekor a „ha te félsz, akkor ő is”-elv? Ha a gyerek érzi a szülőn, hogy izgul, akkor nehezebb lesz az elköszönés?

Örülök ennek a kérdésnek, mert ez valóban gyakran előforduló probléma, és ennek is konkrét oka van: a szülőben rejlő szorongás a probléma táptalaja. A szülő akkor szorong a csemetéje beiskolázásakor, amikor tisztában van az alapvető nehézségekkel, amelyeket a gyereke személyiségében felismert. Például ha a gyerek nyugtalan, szétszórt, figyelmetlen, zárkózott, beszédhibás, nem tud rajzolni. Ilyenkor felmerülhetnek kétségek, hogyan fogja majd mindezt leküzdeni az első osztályban. Sajnos a napi gyakorlatban nagyon gyakran találkozom idő előtt beiskolázott gyerekekkel. Az óvoda javasolja az iskolát, a szülőnek vannak félelmei, de elfogultsága miatt inkább hajlik az óvoda véleményére, és elviszi a gyereket. Az is többször előfordult a praxisomban, hogy az apukák nem engedték, hogy a gyerek visszamaradjon egy évre az óvodában, mert hogy az szégyen és presztizsvesztés; valójában azonban nagy hiba! Ilyen esetekben pedig a szülő félelmei sajnos jogosak lesznek az iskolakezdéskor. Tegnap például nálam járt egy tüneményes kislány hasonló helyzetben: már pszichoszomatikus tüneteket produkált, fájt a feje, fájt a hasa, félt az iskolától. Szuper értelmes, de pszichésen még nem érett. Ezekből a problémákból hatalmas problémahalmaz nőhet ki, amely végigkíséri az életet: bizonytalanság, értelmetlen kudarcok, motivációvesztés, és a képességeinél jóval alacsonyabb teljesítmény, ami mind kitörölhetetlen nyomokat hagyhat a személyiségfejlődésben. 

Ha egy gyereknek nehéz az iskolakezdés, és szorong, ahogy az említett kislány, a szülő mit tehet, hogy enyhítse ezt a szorongást?

Hazatérés után szülőként szánjunk időt a nap átbeszélésére. Elsőként jelezzük a gyerekünknek, mennyire büszkék vagyunk rá, hogy végigcsinálta a napot. Ültessük például az ölünkbe, bújjunk vele össze és kérjük meg, hogy mesélje el az első iskolai napját, jót és rosszat is. Felejtsük el az olyan kérdéseket, minthogy „Mi volt a suliban?”; inkább kérdezzük meg konkrétan, hogy mi volt a legjobb a napjában, minek örült, volt-e valami, ami elszomorította, miről mesélt a tanító néni, mutatott-e valami érdekeset, illetve hogy beszélgetett-e, játszott-e valakivel. A kérdések tárháza kimeríthetetlen, ez a szülő kreativitásán múlik. A pozitív élményeket erősítsük meg, a negatívakat beszéljük át és adjunk rá megoldási javaslatot. A szülő is meséljen a saját napjáról, így a gyerek megtanulja, hogy neki is lehetnek problémái, és bátran megoszthatja azokat. Ez a szülő és gyerek közös ideje, fontos, hogy bensőséges, zavartalan közös pillanat legyen.

Ha mindennek ellenére a szülőben, és így a gyerekben is megmarad a szorongás érzése, mit tehetünk? 
Az édesanyák szorongását az édesapák már a folyamat elején kiválthatják: kísérjék ők a gyereket az iskolába, menjenek értük délután. Ennek komoly presztízs- és biztonságérzete van. Fontos, hogy az anyukák szorongásának okát tudatosítsuk. Konkrétan mitől félnek? Fogalmazzák meg, ne csak homályosan szorongjanak. Beszéljenek róla például a tanítónővel, akivel ilyen helyzetben nagyon fontos a rendszeres kapcsolat. Remélhetőleg megnyugtató választ kapnak. Ne felejtsük el, hogy ebben az időszakban a tanítónő a „mindenható”, akire felnézünk, és akire a gyerekünk is felnéz. 

Miből ismerheti fel a szülő, hogy probléma van, ha a gyerek nem beszél róla?

A szülő szerencsés esetben képes „olvasni” a gyereke szeméből, gesztusaiból, beszédéből, viselkedéséből. Az első napot követően derül ki igazán, hogy mi lesz szorongáskeltő a hétköznapokban; a társak, a szabálykövetés, a tanulnivaló, az esetleges kudarcok, a fáradtság, a motivációvesztés. Mindig ki kell deríteni az okot, és megoldást kell találni. Először a szülő próbáljon nyomozni minden kreativitását latba vetve, majd konzultáljon a pedagógussal. Nekünk, szülőknek folyamatos kommunikációval, szeretettel, biztonságot adó, elfogadó háttérrel kell a gyerekünk mellett állnunk. Ez a bizalmi viszony a legfontosabb. A szülői mesterség nehéz, nem lehet tökéletesen csinálni, de törekednünk kell a legjobbra. Amit most elmulasztunk, azt később nem lesz időnk pótolni, ami megsokszorozza a felelősségünket. Ha a szülő és a pedagógus is elakad, akkor pedig szakembertől kell segítséget kérni. 

Milyen játékokat alkalmazhat a szülő otthon, amelyek segíthetnek a gyereknek? 

Eljátszathatjuk vele a tanító nénit, megkérve, hogy mutassa meg, mit és hogyan mondott az órán. Ezenkívül kialakíthatunk egy értékelő, jutalmazó rendszert: ha minden rendben volt, adjunk neki egy piros korongot, ha rosszabb napja volt, akkor kéket, ha pedig vegyes, akkor például sárgát. A korongokat tegyük dobozba, akár színenként külön is rendezhetjük azokat. Mielőtt elrakjuk az adott napi korongot, mindig beszéljük át részletesen, miért az járt. A hét végén jöhet a számvetés: mennyi lett a piros, kék, és sárga korong? Beszéljük meg, min kell változtatni, hogy minél több piros legyen. Ha tiszta piros hét jön össze, jutalmazzuk a gyereket közös programmal, sporttal, közös játékkal, biciklizéssel, kirándulással, vagy akár matricákkal, apró tárgyi ajándékokkal. A szülő tudni fogja, mi motiválja a gyerekét. Legyen kreatív!

Ezek is érdekelhetnek: