
Feljegyzések szerint a tavalyi év volt a valaha mért legmelegebb, és az idei nyár még forróbb lehet, ezért itt az ideje ügyelni arra, mennyi víz kerül testünkbe naponta. A hőmérséklet emelkedésével az egészségügyi kockázatok is nőnek - egy kutatás szerint az elmúlt 20 évben Európában 30%-kal nőtt a hőség okozta halálesetek száma - írja az Independent.
Alex Ruani, a Londoni Egyetem táplálkozástudományi kutatója elmondta, hogy egy ember néhány nap folyadék nélkül meghalhat, de extrém hőségben az elektrolitveszteség miatt a kiszáradás sokkal gyorsabban halálhoz vezethet. A krónikus dehidratáció húgyúti fertőzésekhez, vesekőhöz, teljesítménycsökkenéshez vezethet, rosszabb esetben székrekedést, delíriumot vagy görcsrohamokat is okozhat.
Bár a test 50–70%-a víz, sokan mégsem isznak eleget. Az AirUp vizespalack-márka 2023-as felmérése szerint a britek 45%-a naponta csak egy pohár vizet iszik annak ellenére, hogy az NHS legalább hat poharat javasol.
Ruani szerint azok, akik rendszeresen keveset isznak, nagyobb eséllyel betegednek meg krónikusan, míg a megfelelő folyadékbevitel nemcsak az öregedést lassíthatja, de hozzájárulhat a betegségektől mentes élethez is.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni inni, mert nem is vagyunk szomjasak, míg már enyhén ki nem száradtunk.
Sokan ilyenkor hirtelen sok vizet isznak, de Ruani szerint ez közel sem olyan hatékony, mintha a folyadékot egyenletesen, a nap folyamán osztanánk el. Ráadásul, ha túl sok vizet iszunk rövid idő alatt, és a vesék nem tudják azt feldolgozni, akár veszélyes is lehet.
A „napi nyolc pohár víz” mítoszt valójában sosem támasztották alá tudományosan. A szükséges mennyiség sok mindentől függ. A legegyszerűbb szabály:
Ha szomjas vagy – igyál!
A test általában jelzi, mennyi vízre van szüksége, de vannak, akiknek többre van szükségük:
– meleg éghajlaton élők,
– erősen izzadók,
– nagyobb testalkatúak,
– menstruáló nők és idősek.
Ha kávét vagy üdítőt iszol, figyelj a vízpótlásra is, mert ezek csökkenthetik a szervezet folyadékszintjét.
Egyszerű tipp: minden étkezéshez igyál meg egy nagy pohár vizet, nyáron lehetőleg jól behűtve!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.