

Az 1899. január 17-én született Al Capone életútja szorosan összefonódott az 1920-as évek Amerikájának társadalmi és gazdasági feszültségeivel. A szesztilalom időszaka ideális terepet biztosított számára, hogy az alvilág egyik legbefolyásosabb alakjává váljon Chicagóban. Bár a neve elsősorban erőszakkal és bűnözéssel forrt össze, kortársai közül sokan nem egy kegyetlen bandavezért, hanem egy ügyesen lavírozó, karizmatikus figurát láttak benne.

Al Capone tudatosan épített nyilvános szerepe jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy alakja már életében legendává váljon. Öszegyűjtöttünk 10 érdekes tényt, amit egészen biztos nem tudtál a legismertebb chicagói gengszterről.

Fiatalon otthagyta az iskolát, utcai bandákkal kezdett lógni, majd egy tapasztaltabb gengszter irányítása alatt tanulta ki a „szakmát”.
A rendőrség és a rivális bandák rettegték, de a közvélemény jelentős része inkább kíváncsisággal figyelte. Sokak szemében afféle szabályszegő, vagabund üzletember volt.
Nyilvánosan udvarias, visszafogott emberként viselkedett, aki legitim vállalkozónak szeretett látszani, nem pedig brutális bűnözőnek.

A Chicagóban működtetett népkonyhák azonban nem együttérzésből születtek, hanem a közvélemény befolyásolását szolgálták. A sajtó egy része mégis olyan figuraként ábrázolta, aki ott segít, ahol az állam kudarcot vallott.
Mivel az alkoholfogyasztás továbbra is széles körben elfogadott volt, sok amerikai nem erkölcsi kérdésként, hanem praktikus szolgáltatásként tekintett a szesztilalom alatti csempészetre.
Páncélozott Cadillac-je golyóálló üvegekkel és speciális átalakításokkal készült, messze megelőzve a kor biztonsági szintjét.
Birodalma elképesztő bevételeket termelt, de a pazarló életmód és a figyelmetlenség miatt végül az adóhatóság buktatta le, 1931. október 17-én 11év börtönre ítélték a világ leghíresebb bűnözőjét.
Illegális bevételeit látszólag tisztességes vállalkozásokon keresztül forgatta vissza, bár máig vitatott, de innen eredhet a hozzá köthető kifejezés, a pénzmosás.
Az Alcatrazban bendzsózni kezdett, de olyan rosszul játszott, hogy még a rabzenekarba sem akarták bevenni.

Nők, drogok és kezeletlen betegségek, például szifilisz kísérték végig az életét, amelyek végül súlyos szellemi és testi leépüléshez vezettek.
Nézd meg a videót is:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.