Gróf Tisza István, akit négyszer is meg akartak ölni – 3+1 sokkoló merénylet a magyar történelemből

Október 31. gróf Tisza István meggyilkolásának évfordulója – annak az embernek, aki a XX. század eleji magyar politika egyik legvitatottabb, legkarakteresebb alakja volt. Halála évfordulóján felidézzük a magyar történelem néhány további rejtélyes merényletét.

Gróf Tisza István, akit az ellene elkövetett negyedik merénylet ölt meg

Tisza kemény kézzel irányított: ellenezte az általános választójogot, a nemzetiségi kérdést pedig klerikális alapon kívánta rendezni. Meggyőződése volt, hogy a külpolitikai helyzet katonai készenlétet kíván, ezért a parlamentben is vasfegyelemmel kényszerítette ki akaratát.

1912-ben, a hírhedt véderőtörvény elfogadásakor karhatalmat rendelt az ülésterembe, s a dühöngő ellenzéki képviselőket rendőrökkel vezettette ki. Ekkor történt az első merénylet: Kovács Gyula képviselő három lövést adott le rá, „Van még itt egy ellenzéki!” kiáltással, majd magát is fejbe lőtte – Tisza sértetlen maradt, és folytatta az ülést.

A következő években Tisza a háborús politika és a dualista rendszer jelképévé vált. A második merényletet egy kiábrándult huszártiszt követte el, amikor a miniszterelnök a frontról tért haza – a golyó célt tévesztett. A harmadik támadó, Lékai János, a Galilei Kör radikális tagja 1918 októberében próbálta meg agyonlőni, ám pisztolya csütörtököt mondott. Tisza kicsavarta a fegyvert a kezéből, a férfit börtönbe zárták – ám tizenöt nappal később, az őszirózsás forradalom kitörésekor kiszabadították.

A negyedik, és immár végzetes merénylet 1918. október 31-én, az őszirózsás forradalom napján történt. Fegyveres katonák hatoltak be a Hermina út 45. szám alatti Róheim-villába, és agyonlőtték Tiszát, aki tudta, hogy életére törnek. Aznap reggel még parancsot adtak a villa őrzését ellátó csendőröknek, hogy hagyják el a helyszínt – ez is azt sejteti, hogy a gyilkosság előre megszervezett akció volt.

A tettesek kiléte mindmáig vitatott: volt, aki délszláv katonákra, mások politikai bosszúra gyanakodtak. A nyomozás semmilyen biztos eredményt nem hozott, csak a tény maradt: a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú államférfiját saját házában gyilkolták meg.

Szent István, aki ellen kétszer is merényletet terveztek

Az Árpád-kor sem szűkölködött politikai gyilkosságokban, és államalapító István királyunk idején sem volt békésebb a légkör. Magyarország ekkor óriási változásokon ment keresztül: az új keresztény rendet sokan ellenezték, a későbbi Szent Istvánnak pedig nemcsak Koppánnyal és Ajtonnyal, hanem saját nemesei egy részével is meg kellett küzdenie.

Egy XII. századi legenda szerint négy főúr összeesküvést szőtt ellene, egyikük pedig éjjel beosont a hálótermébe, hogy leszúrja – de elejtette a kardját, és a zajra a király felébredt. A merénylőt elfogták, társait pedig István megvakíttatta és megcsonkíttatta. Később unokatestvére, Vazul is a vesztét akarta, miután István nem az ő fiát (Andrást, akiből később mégis király lett), hanem Orseolo Pétert tette meg örökösének. Vazult megvakították, fiai (a későbbi I. András és I. Béla) száműzetésbe kerültek. A király a tapasztalatok nyomán törvényben rendelte el, hogy aki az uralkodó vagy a királyság ellen összeesküvést sző, azt ki kell végezni vagy kiátkozni.

Horthy Miklós, aki ellen több sikertelen merénylet is történt

1924 tavaszán egy fiatal, munkásruhát viselő férfi napokig járta Budapest utcáit, revolverrel a zsebében. A huszonhárom éves Sztaron Sándor súlyos elhatározásra jutott: megöli Horthy Miklóst, mert hitt benne, hogy a kormányzó halálával összeomlik az „ellenforradalmi rendszer”. A Tanácsköztársaság idején katonaként szolgált, és a bukás után mélyen csalódott az új hatalomban. Elképzelése szerint a magyar–olasz futballmeccsen vagy a Nemzeti Színház előtt akart rálőni Horthyra, de egyik helyszínen sem járt sikerrel, mert a kormányzó végül nem jelent meg.

A rendőrség besúgó révén leplezte le, és otthonában tartóztatta le. A kihallgatáson nem tagadta tettét, sőt kijelentette: anarchistának tartja magát, és ha tehetné, újra megpróbálná. Valójában azonban sem politikai háttere, sem valós esélye nem volt a merényletre – inkább egy magányos, megtört ember kétségbeesett gesztusa volt ez, mint tudatos politikai akció.

Gróf Teleki Pál, aki az öngyilkosságot választotta, de ezt többen kétségbe vonják

1941. április 3-án, egy nappal a német hadsereg Jugoszlávia elleni támadása után gróf Teleki Pált holtan találták a Sándor-palotában. Fejlövés végzett vele, íróasztalán pedig ott feküdt a kormányzónak írt, drámai hangú búcsúlevél, amelyben elítélte a Jugoszlávia elleni agressziót. A német csapatok ekkor már megindultak dél felé – Teleki döntése így inkább erkölcsi tiltakozás volt, mint politikai lépés.

Halálát a közfelfogás többnyire öngyilkosságként értelmezi, de a kérdés az utóbbi években újra vitatottá vált. Nyári Gábor 2015-ös könyvében merényletet feltételezett, amit Ablonczy Balázs cáfolt. 2019-ben előkerült egy addig ismeretlen, titkárának írt levél is, amelynek stílusát Csapodi Csaba Telekitől idegennek találta. Több kortársa sem fogadta el az öngyilkosságot, Teleki mély hite és erkölcsi tartása miatt. Halála mindmáig a magyar történelem egyik legrejtélyesebb politikai tragédiája.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: