Nem mindennapi munkálatok után felújították a Turán 9-est, Horthy Miklós kormányzó egykori vasúti kocsiját – írja a Világgazdaság. Schneller Domonkos, a Közlekedési Múzeum főigazgatója facebook oldalán osztotta meg többek között azt is, hogy a Turán szerelvény a két világháború között az állami vezetők, elsősorban Horthy Miklós kormányzó protokolláris utazásait szolgálta.
Regényes múltja a szerelvénynek, hogy a második világháborút követően Csehszlovákiába került hadizsákmányként, amelyet egészen az 1970-es évekig az ottani politikai vezetők használták. Ezután a járművet kiselejtezték és sokáig nem bukkantak rá, míg nem egy szenci nyaraló falai mögött rá nem leltek a szlovák vasútbarátok. A tizenkét kocsiból álló szerelvény 9-es számú szalonkocsija később Magyarországra került 2020–2021-ben külsőleg, majd 2023–2024-ben belsőleg is teljes körű műemléki rekonstrukción esett át a MÁV Rail Tours közreműködésével - írja a Mandiner.
Az egyedülálló, több mint 110 éves, eredetileg személykocsiból 1937-ben szalonkocsivá alakított járművet most először láthatja a nagyközönség: szeptember végéig tekinthető meg Kenderesen, a vasúttörténeti kiállítás mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.