Test és lélek

A szeretetnyelv felismerésével megmenthető a párkapcsolat

BoBe

Létrehozva: 2019.03.24.

Vajon tényleg hatásos, vagy csak egy hangzatos tévhit, hogy a szeretetnyelv segítségével akár a párkapcsolatunkat is megmenthetjük? Szabó Anna pszichológus szerint minden emberben megtalálható mind az öt szeretetnyelv, csak mindenkinél más van előtérben. Összeszedtük, mi jellemzi ezeket.

Elismerő szavak

Mindannyian szeretjük, ha megdicsérik a munkánkat vagy ösztönző elismerést kapunk, mert elvégeztük a feladatainkat. Akadnak, akiknek a dicséret sokkal pozitívabb hatással van a személyiségükre, mintha egy puszit kaptak volna az arcukra. Ha például a párunk szorong egy új kihívás miatt, ne féljük bátorítani, biztatni. Ezzel hatalmas erőt adunk neki, és másképp áll majd hozzá, hogy elérje a célját. Sőt lehet, hogy épp emiatt fog neki sikerülni. Sajnos nagyon sok házasságban mindennapos jelenség a harag, ami miatt a párok nem tudnak egymással kommunikálni.

– A legfontosabb egy kapcsolatban, hogy meg tudjuk beszélni egymással, ha bármilyen probléma adódik. Vagyis együtt legyünk képesek megoldani – mondta a Vasárnapi Borsnak Szabó Anna pszichológus. Sokszor hallottuk már, hogy nem szabad lefeküdni haraggal, és ez bizonyítottan segíthet a problémák megoldásában.

Minőségi idő

Vannak, akik számára a legfontosabb, hogy minél több időt töltsenek a párjukkal. Ilyenkor semmilyen befolyásoló tényezőt nem viselnek el, és rosszulesik nekik, ha a szerettük nem a teljes figyelmét áldozza rájuk. Nem szabad összetéveszteni a fizikai együttlét fogalmával, ugyanis ez lelki, szellemi téren értendő. Nemcsak a beszélgetéssel tehetnek jót kedvesüknek, hanem közös sétával, túrázással, utazással, vagyis minden olyan közös programmal, ahol csak ketten vannak, és csak egymásra koncentrálnak. 

Ajándékozás

A leghatásosabb ajándék természetesen a jegygyűrű, ami a két test és két lélek összekapcsolását jelenti. A tárgy magában hordozza a „míg a halál el nem választ” szimbólumát, ezért eszmei értéke felbecsülhetetlen. Akiknek az ajándékozás az elsődleges szeretetnyelvük, azok az évek során minden kapott tárgyat nagy becsben tartanak és őriznek. Ezek nélkül nem is lennének biztosak a párjuk érzéseiben. Akik felismerik, hogy kedvesüknek az ajándékok okoznak örömöt, azoknak könnyű dolguk van, mert minden kis aprósággal boldoggá tudják tenni, legyen az akár egy papírból hajtogatott virág vagy egy üzenet elrejtve a táskában. 

Szívességek

A szívesség szeretetnyelvét nehéz felismerni. Aki ebben él, úgy érezheti, hogy semmibe veszik, a nap 24 órájában csak ő teszi a dolgát. A munkából hazaérve mos, főz, takarít és még a gyerekeket is neveli, miközben társa mondjuk leül, és nézi a tévét. Sok konfliktust gerjeszthet, ha nem tudja ezt megbeszélni a partnerével. Tisztában kell lenni azzal, hogy irántuk úgy fejezhetik ki legjobban a szeretetüket, ha sok szívességet tesznek, akár a háztartásban, akár az élet más területein.

Érintés és ölelés

A testi érintés a szeretet kifejezésének egyik fontos módja. Sokan szükségesnek érzik, hogy akár egy simogatással is tudassák kedvesükkel, fontos nekik. Egy házasságban lényeges szerepe van az érintéseknek, akár a szexuális érintkezésről, akár csak egy kézfogásról van szó. Akiknek ez az elsődleges szeretetnyelve, azoknak egy gyerekkori pofon hatalmas traumát okozhat, mert még nem értik, miért kell így büntetni őket, és sokkal nehezebben dolgozzák fel ezt az érintési formát. Köztudott, hogy egy igazi ölelés még a legidegesebb embert is megnyugtatja. Miért ne lehetne bevetni ezt az eszközt a párkapcsolatban? 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp