
Tanácskérő levelében elmondja, hogy ő 36, míg a felesége 33 éves és 9 éve házasok. Kapcsolatukból pedig egy gyönyörű kisfiuk született, aki most 2 éves. Állítása szerint mielőtt a fiuk megszületett volna, a szexuális életük fantasztikus volt. Utána viszont a felesége teljesen elvesztette az érdeklődését a szex iránt. Végül maga hajszolta őt viszonyba.

Valahol azt hallottam, hogy a nőknek rendszeres szexre van szükségük, és ha ezt nem kapják meg a partnerüktől, akkor máshol fogják keresni. Megszállottá váltam. Folyamatosan azzal vádoltam, hogy megcsal, meg voltam győződve róla, hogy viszonya van. Eleinte kinevette, de később egyszerűen bezárkózott
– írja a férj.
Mint fogalmaz, a gyengédség eltűnt, az ágyban pedig olyan volt, mint egy szobor. Végül elege lett, és megkérte, hogy mondja el az igazat. A férfi szerint azt mondta, hogy valóban beszélniük kell, de figyelmeztette, hogy nem fog tetszeni, amit hallani fog.
Felesége ezt követően bevallotta, hogy találkozgatott egy fiatalabb sráccal, akit a parkban ismert meg, amikor a kisfiukkal volt kint.
Amíg én éjszakai műszakban dolgoztam, üzenetekben szexuális tartalmú beszélgetéseket folytattak, és napközben egy csendes parkolóban találkozgattak, hogy a fiú furgonjában szexeljenek. Azt mondta, azért tette, mert kimerítette az állandó zaklatásom és a vádaskodásom.
Felesége szerint ez a srác valóban meghallgatta őt, és újra szépnek éreztette vele magát. A férfi ettől teljesen összetört, de nem tudott szakítani gyermeke anyjával, mert még mindig szereti. A nő már véget vetett a viszonynak, és most próbálnak továbblépni a dolgon. A tanácskérő szerint randizni járnak, és a szex most valami hihetetlen kettejük közt.
Újra azokat a dolgokat csinálja, amelyek teljesen megőrjítenek, de annyira szorongok attól, hogy megint elveszítem, hogy nem bírom néhány másodpercnél tovább, hacsak nem ittam előtte. Rettegek attól, hogy ha nem tudok teljesíteni, akkor keres majd valaki mást, aki képes rá
– zárta levelét.

A kétségbeesett férfinak pedig Deidre, a The Sun tanácsadója válaszolt, aki elmondta, hogy gyakori, hogy egy nő szexuális vágya csökken a szülés után. Egy kis támogatással és megértéssel a meghittség kettejük közt pedig nagy valószínűséggel idővel magától is visszatért volna.
Így viszont talált valaki mást, aki meg tudta adni neki ezeket a dolgokat. Most nem szabad hagynotok, hogy ezek a félreértések és a múltbeli hibák még jobban eltávolítsanak benneteket egymástól. Az érzelmi intimitás abból épül fel, hogy őszintén megosztjátok egymással a legmélyebb érzéseiteket, és a szex csak egy része egy egészséges kapcsolatnak.
Deidre kitért arra is, hogy dolgozzanak azon, hogy nyíltan kommunikáljanak, így a férfi is magabiztosabbnak fogja érezni magát. Ahogy a szorongás csökken, a szexuális életük is javulni fog – írja a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.