
A Jóban Rosszban című sorozat színésznője, Sallai Nóra Alsónémediben szenvedett súlyos balesetet, amikor egy 130 km/órával száguldó autó letarolta a kocsiját. Vele utazott ötéves kisfia, Bende is, aki a súlyos sérülések következtében néhány nappal később meghalt. Sallai Nóra állapota szintén válságos volt: hetekig küzdöttek érte az orvosok, egy hónapig altatásban tartották, és csak október végén tért magához. Három hónappal később elhagyhatta a kórházat, azóta otthon, szerettei körében folytatja a rehabilitációt. Számára szeptember vége már örökre a gyász és a veszteség időszaka, hiszen egy gyerek elvesztése a legkietlenebb és legmagányosabb út, amelyet ember bejárhat. A világ rendje szerint a gyerekeknek kell túlélniük a szüleiket, amikor azonban ez a rend felborul, olyan seb keletkezik a szülő szívében, amely sosem gyógyulhat be teljesen.
A pszichológia a gyász folyamatát öt szakaszra osztja, de ezek nem feltétlenül ebben a sorrendben követik egymást, és nem mindenkinél ugyanúgy jelentkeznek.
1. Tagadás: a kezdeti sokk után az agy gyakran védekezésből tagadásba menekül. A gyászoló mintha álomban élne, halogat, elkerül, mechanikusan ismétli, hogy: „jól vagyok”, miközben zsibbadtság és a teljes értetlenség érzése uralkodik el rajta.
2. Harag: sok szülő ilyenkor felelőst keres. Haragudhat önmagára, az orvosokra, a sorsra vagy akár Istenre. Bár ez érthető reakció, a dühkitörések gyakran elüldözik a szülő környezetében lévő embereket. A fizikai aktivitás vagy a terápiás beszélgetés segíthet abban, hogy ez a tomboló energia ne önpusztításba forduljon.
3. Alkudozás: „Miért pont velünk történt?” – ez a szakasz a bűntudat és a „mi lett volna, ha…” típusú gondolatokról szól. A szülő újra és újra végigpörgeti, mit tehetett volna másként, mintha még most is megváltoztathatná a múltat.
4. Depresszió: amikor a veszteség ténye teljes súllyal megérkezik, a gyászoló gyakran mély szomorúságba süllyed. Sírás, álmatlanság vagy épp rengeteg alvás, étvágytalanság, teljes apátia kísérheti ezt a szakaszt. Sokaknál megjelenik a magány érzése, még akkor is, ha körülveszi őket a család és a barátok.
6. Elfogadás: ez nem felejtést jelent. Az elfogadás időszakában az ember elkezdi megérteni, hogy a veszteséggel együtt kell tovább élnie. Tudatosan keresi a kapaszkodókat, új szokásokat épít, és képes kimondani: a fájdalom része marad az életemnek, de nem irányíthatja minden napomat.
A gyászoló szülő számára az idő két részre szakad: van a tragédia előtti élete, és egy új, amelyben a veszteséggel kell tovább élnie. Ehhez akadnak kapaszkodók, amelyek támogatást nyújthatnak a továbblépésben.
Nincs szabály arra, hogyan kell gyászolni. Lehet, hogy sokat sírsz, máskor üresnek érzed magad, vagy épp gépiesen végzed a teendőidet. Mindegyik érzés természetes.
Egy ekkora veszteség után már az is teljesítmény, ha elvégzel egy apró dolgot. Néha egy pohár víz megivása, egy séta vagy egy üzenet elküldése is elég ahhoz, hogy érezd: ma megtettél valamit önmagadért.
Gyermeked emléke megőrizhető apró szokásokkal, például gyertya gyújtásával, fényképek nézegetésével, egy emléknapló vezetésével vagy akár egy fa elültetésével. Az emlékezés segít enyhíteni a magányt, és lehetőséget ad arra, hogy a szeretet tovább éljen benned.
A gyász elszigetelhet, de sokat segít, ha megtalálod azokat az embereket, akik igazán megértenek. Például egy támogató csoport, más gyászoló szülők társasága, vagy egy szakember, aki segít feldolgozni a veszteséget. Nem kell egyedül cipelned ezt a terhet.
A gyász nem lineáris. Lehet, hogy sokáig nyugodtabb vagy, majd hirtelen rád tör a fájdalom. Ez nem visszaesés, hanem a gyász természetes ritmusa, amely újra és újra feléleszti benned az elhunyt emlékét és az iránta érzett szereteted.
Minden nap, amelyet végigcsinálsz, már önmagában nagy erőfeszítést igényel. Ha örömöt, mosolyt vagy békét találsz, ne érezd magad bűnösnek – ezek nem azt jelentik, hogy felejtesz, hanem azt, hogy lassan megtanulsz együtt élni a hiánnyal. Ha pedig egy nap csak annyira futja, hogy túléld azt, az is elég.
„Egy gyerek elvesztése feldolgozhatatlan trauma” – kezdte lapunknak Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus. „Egy ilyen helyzet érzelmi labilitással, krízissel jár együtt, és bár a gyász feldolgozásának öt fázisa általában egy év alatt lezajlik, a folyamat mindig egyénfüggő. Egy szülő gyásza sosem szűnik meg igazán, feldolgozás helyett a helyzettel való együttélésről lehet beszélni. Ehhez szükség van szakmai segítségre, gyakran pszichiátriai oldalról gyógyszeres, valamint csoportterápiás kezelésre. A hozzátartozók közreműködése is fontos. Nem szabad úgy gondolkodniuk, hogy nem akarják zavarni a kérdéseikkel, jelenlétükkel a gyászoló családtagot, barátot. Ott kell állniuk és türelemmel támogatniuk az illetőt akkor is, ha többször beszél ugyanarról, ismételgeti önmagát, sír. Ha a gyászfolyamat sokáig, akár több évig húzódik és túlságosan negatívan befolyásolja az életminőséget, akkor patológiás gyászreakcióról beszélhetünk, ilyen esetben mindenképpen kell a professzionális segítség” – hívta fel a figyelmet a szakember.
Sokszor halljuk, hogy az idő minden sebet begyógyít, de a gyászra ez nem teljesen igaz. Egy gyerek elvesztését nem lehet végleg lezárni, időről időre újra felbukkan a szomorúság, a hiány vagy a kétségbeesés. A gyász ugyanakkor csillapodik, a fájdalom lassan enyhül és apránként kialakul egy új mindennapi rutin. Az élet megy tovább, és bár semmi sem lesz már ugyanaz, gyermeked emléke mindig különleges helyet foglal majd el a szívedben.
Ezek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.