„Csináltattam koszorút karácsonyra, ezt visszük nekik ajándékba a sírra” – kezdte lapunknak Kis Erzsébet. Az asszony családja komoly megpróbáltatásokkal kellett, hogy szembe nézzen, ugyanis először kiderült, hogy a kisfia Dávidka rákos beteg, majd egy évre rá a férje is meghalt egy balesetben. Éppen ezért érthető, ha a karácsonyt sem úgy ünneplik, mint bárki más a kocséri kettős tragédia után.

Ahogyan arról lapunk beszámolt, Erzsébet férje, Attila a tragédia napján munkába indult. A férfi a főnökével és annak apjával ült egy autóba. Ám útközben, Kőröstetétlennél a sofőr ismeretlen okok miatt áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan beleütközött egy kombájnba. Ketten azonnal meghaltak, egyedül a biztonsági övvel bekötött sofőr élte túl, ő súlyos sérüléseket szenvedett. Erzsébethez nem sokkal később rendőrök csengettek be és közölték vele, hogy a férje életét vesztette egy balesetben.

A fiatal Dávidkának először csak hétköznapinak tűnő fájdalmai voltak, azonban ezek egyre erősödtek. A fiúnak először a háta fájt, majd később már lefeküdni és aludni sem tudott miatta. Amikor elvitték orvoshoz az elsőnek csak antibiotikumot és gyógyszereket írt fel neki, de észrevette, hogy az egyik heréje be van dagadva. Megvizsgálták és kiderült, hogy herecsavarodása van, amit meg kellett műteni. Végül így derült ki, hogy Dávidka rákos. Hónapokig volt kórházban, viselte a kemoterápiát és küzdött, de májusban feladta a szervezete és örökre elaludt.

Nem múlhat el úgy hét, hogy ne gondoljanak Attilára és Dávidkára. Karácsony alkalmával is meglátogatják őket a temetőben Erzsébeték.
Nekünk az ünnepek ugyan olyan napok már, mint a többi
– kezdte az asszony.
Nincs nagy ünneplés, nincs hangoskodás. A gyerekeknek lesz persze egy kis ajándék, meg bejgli és káposzta, de Attiláék nélkül már nem ünneplünk igazán. Vettem nekik a közös sírjukra karácsonyi koszorút, ezt fogjuk elhelyezni és együtt fogunk emlékezni rájuk a temetőben
– mesélte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.