Halottak napja: pszichológus tanácsai a gyászfeldolgozáshoz

Festmény vagy írás is lehet szellemi táplálék a gyászoló léleknek


Halottak napján, Mindenszentek ünnepén egy kicsit megáll az élet. Mindnyájan cipeljük a lelkünkben eltávozott szeretteink hiányát, az elmúlás fájdalmát, a gyász teljesen sosem begyógyuló sebeit. Mindenki másként éli meg ezeket az életeseményeket: a teljes tagadástól a csöndes beletörődésen át a lelki bezárkózásig terjedhet az emberi reakció.

Van azonban a pszichológiának egy olyan ága - a tanatológia -, ami hatásosan segít az elkerülhetetlen gyászmunkában.

Barcs Krisztina pszichológus, író Az Álomszövő című könyvével ennek az emberi életeseménynek a feldolgozásához is támpontokat kínál.

„A saját életem súlyos veszteségélményéből jött az alapötlet: három év boldog szerelem után vesztettem el a vőlegényemet, aki az eljegyzés után néhány hónappal autóbalesetben meghalt. Ezt a könyvemet 9 évig írtam, a végeredmény egy fikció lett, mert minden személyes utalást megváltoztattam, mégis benne van ennek a veszteségnek az érzelmi története” – mondja Barcs Krisztina, aki pszichológusként talán annyival volt könnyebb helyzetben másokhoz képest, hogy tudta, melyek a tudatos gyászfeldolgozás lehetséges módozatai.

Az emberi lét súlyos kérdésével, a halál, az elmúlás gondolatával nem szívesen szembesülünk a mindennapokban, ezért váratlanul, felkészületlenül éri az embereket egy közeli hozzátartozó, családtag, barát - vagy akár egy kisgyereknél a kedvenc játékmackó - elvesztése. A fájdalom mindenkit egyformán letaglóz. Azt a pszichológus-író is elismeri, hogy többféle válaszokat adunk erre az élethelyzetre, és hogy a veszteséget nem könnyű feldolgozni.

Barcs Krisztina azt tapasztalja, hogy a mai világ sajnos nem segíti ezt a folyamatot, az a mód sem szerencsés, ahogyan a társadalom, a barátok igyekeznek segíteni. Csak azt tudják mondani, hogy tedd magad túl a gyászon, szórakozz, tereld el valami kellemes elfoglaltsággal a figyelmedet, majd lesz másik, aki pótolja a veszteséget – de ezek rossz üzenetek a jóismerősöktől.

A sírás, de annak hiánya is segíthet

Ehelyett tudomásul kell vennünk, hogy a gyászfeldolgozásban mindenkinek megvan az egyéni útja, és ezen sok minden megengedett. Nemcsak a közmegegyezésnek megfelelő sírás, hanem annak hiánya is. Az is, ha valaki szinte megbénul, nem érez semmit, másban viszont haragot ébreszt a halál. Ez mind hozzátartozik a gyász minimum egy-, másfél éves folyamatához.

A pszichológus azt tanácsolja, ne riadjunk meg a fájdalmas érzelmek átélésétől, mert ez a természetes. De ha kifejezzük fájdalmunkat, azzal megkönnyebbülhetünk. Ennek jó eszköze a temetési szertartás, de lehet minden más, egyéni ceremónia is, ami őszinte búcsúzást jelent a közös emlékek, helyszínek, emlékek felelevenítésével.

A gyerekekkel is kell beszélnünk a gyászról

A tudatos gyászmunkát az előttünk álló ünnepnapokon is elvégezhetjük, amikor könnyű ráhangolódni emlékezésre. Fontos, hogy a családunkban élő gyerekek is megtanulják, hogyan megy tovább az élet, ha elvesztünk valakit, hogyan emlékezzünk rá. Ha elfojtást, hárítást tapasztalnak, attól a halál, az elmúlás félelmetessé, tabuvá válik. De ha kifejezhető a fájdalom, a hiány, akkor az ad biztonságot, hogy ezek a megpróbáltatások is túlélhetők.

Ennek a lélektanához és a gyakorlati megvalósításához további segítséget nyújtanak Barcs Krisztina gyerekeknek szóló pszichológiai ismeretterjesztő könyvei, az Így működik a lelked!, és annak folytatása, a Hahó, lélekmanók! A pszichológus azt tanácsolja, ne hazudjuk azt a gyerekeknek, hogy csupa jó dolog vár rájuk az életben. Tudniuk kell, adódhatnak nehéz helyzetek, és ezekben hogyan kell helyt állni.