5 jel, hogy a gyereked nem focira született

Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy a gyerekek számára milyen káros következményekkel járhat a negatív sportszülői magatartás. Mi a helyzet akkor, ha a gyerekünk nem a külső körülmények miatt nem szeret sportolni? Mi különbözteti meg az örömmel focizó gyerekeket azoktól, akik nem szívesen járnak fociedzésre? Egy labdarúgó edző segítségével jártunk utána azoknak a jeleknek, amelyek segíthetnek felismerni, hogyha nem a foci a gyereked sportja!

A fociedző szerint a lényeg a mentalitás

Lapunk felkereste a Mészöly Focisuli SE utánpótlás vezetőedzőjét, Marosfi Richárdot, aki szerint a gyerekeknél mindig azt kell nézni, hogy mennyire motiváltak abban a sportágban, amelyet űznek. A szakértő szerint természetesen nagyon fontosak a szakmai szempontok is: hogyan ér egy gyerek a labdához, mennyire ösztönszerű, adott esetben milyen fizikális képességekkel bír; a lényeg azonban – véleménye szerint – mégsem ebben rejlik.

„Nyilván nagyon fontosak az alapképességek: a labdaérzékelés, vagy hogy a gyerek mennyire érti magát a focit. Vannak 8-9 éves gyerekek, akiken látszik, hogy értik, mi zajlik körülöttük a pályán, alkalmazkodnak, és a változó körülmények alapján hoznak döntéseket. Testi adottságok terén is vannak előnyök, illetve hátrányok, de én ezekre személy szerint kevesebb hangsúlyt fektetek, mert végső soron ritka, hogy ez dönti el, kiből lesz labdarúgó” – magyarázta Marosfi. Hozzátette: az alapképességeknél sokkal fontosabbak a mentális tényezők. Amennyiben a gyerekeden az alábbiakat látod, miközben focizik, akkor lehet, hogy nincs oda a labdarúgásért:

• a pályán inkább nézelődik, nem követi a játékot, gyakran elkalandozik a figyelme;
• nem figyel a feladatokra, nem próbál labdát szerezni, nem keresi a labdát, vagy ha az nála van, inkább csak továbbpasszolja;
• nem beszél róla otthon: nem mesél gólokról, edzésről, csapattársakról, edzőkről, vagyis kedvtelen a focival kapcsolatban;
• nem gyakorol önszántából: nem rúg labdát a suliban, netán a kertben, udvaron, ha nincs edzés;
• mindig kifogást keres: fejfájásra, fáradtságra vagy másra hivatkozik, csak ne kelljen edzésre mennie.

„Ami szerintem az egyik legmeghatározóbb – sőt számomra a legfontosabb – az a mentális oldal. Nagyon hamar látszódnak a különböző személyiségjegyek, amelyek kisebb korban ugyan formálhatók, fejleszthetők, ám a hozzáállás, motiváció, játékszeretet, aktivitás, versenyszellem, a győzni akarás mind-mind olyan szempontok, amelyeket érdemes figyelni a gyerekeknél. Ezekhez később kell társuljon munkabírás és jelentős energiabefektetés is. Mindezek híján elgondolkodhat egy szülő, hogy az adott sportág biztos a legmegfelelőbb-e a gyerekének” – fejtette ki a szakember, aki szerint nem minden helyzet fekete vagy fehér. 

„Egy edző sokat segíthet a szülőknek azzal, hogy visszajelzést ad, észreveszi a motiváció hiányát vagy épp a lelkesedés fellángolását. Fontos megérteni, hogy a helyzet sosem fekete vagy fehér: előfordulhat, hogy egy gyerek nem mutat kedvet, mégis szereti a focit, ilyenkor figyelemmel és megfelelő pedagógiai érzékkel lehet támogatni őt. Több olyan szituációt is tapasztaltam már, amikor a semmiből nagyon megugrott egy gyerek motivációja. Természetesen előfordul az is, hogy egy gyerek idő előtt abbahagyja a sportot, de a szülőknek érdemes ilyenkor is tovább próbálkozni, mert a mozgás bármilyen formában fontos a gyerekek életében”– zárta gondolatait az utánpótlás edző. 

Összességében elmondható, hogy egy gyerek számára a mozgás nemcsak természetes igény, hanem olyan szellemi, érzelmi feltöltődést és mozgásfejlődést támogató feladat, amellyel kár lenne nem élni. Az is nagyon fontos, hogy a gyerek szeresse amit csinál, hiszen csakis így alakulhat ki benne érzelmi kötődés is az adott tevékenység iránt.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: