„Ott volt valaki velem” – Miért jelenik meg mellettünk egy segítő, amikor a halál szélén vagyunk?

Extrém helyzetekben – például hegymászás közben, sarkvidéki túlélőtúrákon vagy akár kómában – többen is beszámoltak egy láthatatlan társról, aki segített nekik. Ez a jelenség a harmadik ember szindróma, amit még a tudósok is rejtélyesnek tartanak, noha egyre több kutatás próbálja megérteni, miért „teremti” meg az agy ezt a társas illúziót a halál küszöbén állva.

Harmadik ember szindróma – a magány legfurcsább ellenszere 

A harmadik ember szindróma egy pszichológiai és neurológiai jelenség, amely során az ember úgy érzi, hogy nincs egyedül – pedig valójában nincs más jelen. Túlélők beszámolói szerint ez az „idegen” sokszor barátságos, bátorító, néha akár kézzelfogható érzékeléssel jelenik meg. A legtöbb esetben nem beszél, de határozottan „ott van”, mintha vigyázna az emberre. 

A szindróma elnevezése Sir Ernest Shackleton 1916-os sarkvidéki expedíciójához kötődik. Expedíciója a Déli-óceán jeges világában rekedt. Hajójukat szétzúzta a jég, és a csapat több mint két éven keresztül próbált túlélni a jégen és a viharos tengereken, miközben igyekeztek visszajutni a civilizációba. A fagyos, végletesen veszélyes túra során Shackleton később úgy emlékezett vissza: három ember haladt együtt – pedig csak ketten voltak fizikailag jelen. 

Túlélők és „láthatatlan társak” – a halál küszöbén állva

Az Everest megmászása során számos hegymászó számolt be arról, hogy érezte valakinek a jelenlétét a háta mögött, aki tanácsokat adott vagy szó nélkül „tartotta benne a lelket”. Más túlélők – például repülőgép-szerencsétlenségek vagy sivatagi balesetek áldozatai – gyakran beszélnek arról, hogy „valaki” végigkísérte őket a legnehezebb órákon. 

Egyesek ezt spirituális élményként értelmezik, mások a psziché védekező mechanizmusának tartják. Van, aki „angyalnak” nevezi, más szerint csupán az elme kétségbeesett reakciója a végső magányra. 

Miért fontos megérteni a harmadik ember szindrómát?

A jelenség segíthet jobban megérteni, hogy mire képes az emberi agy a végső percekben. Ahogy a poszttraumás stressz vagy a túlélőösztön vizsgálata, a harmadik ember szindróma vizsgálata is új utakat nyithat a tudatunk jobb megértésében – extrém körülmények között is. A jövő űrutazásai, hosszú magányos expedíciói vagy akár zárt téri pszichológiai kutatások során ez a tudás még értékesebbé válhat.