
Február kétségtelenül a nagy változások hónapja. Valakinek 180 fokos fordulatot vesz a teljes élete, alapjaiban értékeli át, amit eddig gondolt magáról vagy a világról, míg mások anyagi téren remélhetnek fellendülést. Emellett lesz, akire rátalál a szerelem – de nem is akármilyen. Négy csillagjegyet ugyanis a karmikus lelki társával hoz össze a sors. De kiket? Most eláruljuk!
Kos
A tűzjegyű Kos romantikus életében új fejezet kezdődik: a jegy bátor és kezdeményező szülöttei februárban új szerelmi utazásra indulnak, mely során a karmikus lelki társukkal is találkozhatnak. A Kos az elkövetkező időszakban olyan személy társaságát keresi majd, aki mellett fellángolhat a szenvedélye, és akinek köszönhetően érzelmi és spirituális téren fog fejlődni.
Rák
Az érzékeny és intuitív Rák Februárban különösen ráhangolódik az univerzum rezgéseire, így meg fogja hallani, amit a sors súg a fülébe. Ennek köszönhetően rokon lélekkel találkozik majd a hónap folyamán, aki pontosan átérzi majd a vágyait, a céljait. Ez a lelki társ olyan érzelmi támaszt nyújt majd, amire a Rák régóta vágyott.
Mérleg
A csillagjegyek sármos diplomatája, az élet minden területén, így a szerelemben is egyensúlyra, harmóniára törekvő Mérleg februárban azzal találja magát szemben: meg kell találnia ezt az egyensúlyt romantikus téren is. Karmikus lelki társában tükröződik majd az ő vágya az igazságosságra, a kölcsönösségre, aminek köszönhetően igazzá válik a mondás: az egész, kettejük egésze több lesz, mint a részek összessége.
Halak
Az idealista és álmodozó Halak ösztönösen vonzódik az univerzum mélyebb rejtélyeihez, láthatatlan erőihez. Februárban olyan személlyel hozhatja össze a sors, akivel úgy érzi, hosszú-hosszú ideje, számtalan élethossz óta ismerik egymást. Ez a találkozás olyan erővel hat majd a Halakra, ami elindítja az önfelfedezés, megvilágosodás felé vezető úton.
Ha valaki rátalál a karmikus lelki társára, az több, mint egy egyszerű kapcsolat, több, mint egy egyszerű szerelem: a karmikus lelki társsal mély, ősi kapcsolatot érzünk, olyan ismerős érzés kerít hatalmába, mintha hosszú évek óta ismernénk – noha csak most találtunk rá. Ez a társ ráadásul jelentős szerepet játszik majd a saját spirituális fejlődésünkben is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.