A fiatal édesanya, Anneka Johnstone egészen addig nem foglalkozott a tüneteivel – ami annyiból állt, hogy gyakran szédül –, amíg hirtelen el nem esett 6 hónapos kislányával, Siennával a karjaiban - számolt be róla a The Sun. Valahol érthető, hogy a 33 éves nő nem rohant egyből az orvos, hiszen úgy volt vele, hogy csak a terhességet és szülést követő feledékenység, illetve fáradékonyság áll rosszulléteinek a hátterében.
Azonban az egykori dietetikust 2019 júniusában kórházba szállították, ekkor már olyan súlyos volt az állapota, hogy a lábát már csak húzni bírta. Az intézményben az orvosok végül kiderítették, hogy semmi köze a nő szülésnek az állapotához: késői stádiumú agydaganatban szenved.
Ahogy az egy ilyen helyzetben várható, a hír teljesen sokként érte a családot.
"Mindnyájunkat sokkolta a hír, Anneka látni akarta, hogy felnő a kislánya"
- mondta férje, Alan, aki egy egészségügyi technikus a skóciai Dumfriesből.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy az orvosok sem jöttek rá egyből a végzetes diagnózisra, eleinte úgy vélték, hogy Anneka szédülését a herpes simplex vírus okozza, melyre antibiotikumot kapott. Csak a későbbi, alaposabb vizsgálatok mutatták ki, hogy negyedik stádiumú glioblasztómája van, ami egy olyan agresszív ráktípus, amely az agyban vagy a gerincvelőben fordul elő.
Alan, Anneka kedvese így nyilatkozott:
„Láttam a félelmet a szemében, meg volt rémülve – mint ahogy bárki más is lenne 33 évesen. Csak arra vágyott, hogy anya legyen, ott legyen Sienna 18. születésnapján, majd lássa, ahogy férjhez megy."
Anneka végül 2019. november 18-án, hat hónappal a diagnózis felállítása után hunyt el, hátrahagyva szerető férjét és kislányát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.