A Carmel-by-the-Sea nevű településen található Betty White egykori álomotthona, meylet még férjével, Allen Luddennel közösen építtettek 1978-ban. A híres amerikai komikus színésznő, akit a hazai közönség leginkább a Golden Girls (Öreglányok) komédia-sorozatból ismer, szinte megszámlálhatatlan vígjátékban szerepelt, olyan világsztárokkal, mint Jack Lemon, Steve Martin és Leslie Nielsen - írja a Lakáskultúra.
Az 1922-ben született legenda figyelemreméltó, több mint nyolcvan évet átívelő karrierje során számos elismerésben részesült, köztük nyolc Emmy-díjat, egy Grammyt, és három Screen Actors Guild díjat vihetett haza.
Otthon, természetes környezetben
A 3621 négyzetméteres tengerparti luxusingatlant White férjével álmodta meg, de sajnos nem sokáig élvezhették közös otthonukat, miután a szintén elismert amerikai színész, Ludden 1981-ben elhunyt. A komika egészen a tavaly decemberben bekövetkezett haláláig egyedül élt a Csendes-óceánra néző háromemeletes házban, melyet most 9,95 millió dollárra, vagyis közel 3,5 milliárd forintra értékeltek.
A faltól falig érő, hatalmas üvegablakokkal ellátott szobák a Point Lobos természetvédelmi területre, valamint két meseszép, fehér homokos strandra, a Ribera-, és a Monastery beach-re néznek. A ház szinte beleolvad a természetbe: a kő kandalló, a minőségi fa falipanelek, valamint a dekoratív, világos fából gerendázott mennyezet egyedi jelleget és klasszikus megjelenést kölcsönöznek a térnek. Ebből is látszik, hogy a pár mennyire rajongott a természetért.
Az ingatlanban négy hálószoba, valamint négy és fél fürdőszoba található. A romantikus kilátás mellett az elsődleges lakosztályban egy látványos kandalló is helyet kapott, míg az ebből nyíló saját fürdőszobában a Betty által tervezett sminkasztal várja az új tulajdonost. Az étkezőt úgy alakították ki, hogy a konyhával egybenyitva, illetve arról leválasztva is használhassák az itt élők – például, ha egy kerti parit vagy épp egy elegáns estét tartana a tulajdonos. Ez esetben csak a tengerre néző terasz látható az étkezőből.
Az óceán megunhatatlan morajlása
Bármilyen gyönyörű is Betty White egykori álomotthonának a belseje, a környék valódi sztárja mégis a nagy beszélgetések, és a színes esti naplementék helyszíneként szolgáló külső partszakasz. A teraszról az óceán irányába haladva gondozott fűvel, formára nyírt bokrokkal és színes virágágyásokkal találkozhatunk egészen a parti sziklákig és a fehér homokos strandig, amely a birtok része.
Betty örökké ragyogó mosolya mögött gyakran kimerítő munkaórák álltak, így nem csoda, hogy szüksége volt egy ilyen természetközeli, óceánparti házra, ahol férjével együtt elbújhattak a nyilvánosság elől, és közben nyugodtan feltöltődhettek egy hosszú forgatási nap végén. Férje halála után Betty már nem kívánt újra férjhez menni, mert úgy érezte, a legjobb embert már megtalálta a világon. A színésznőnek ugyan soha nem születtek saját gyermekei, de Ludden korábbi házasságából származó három gyerekének élete végéig boldog pótanyukája volt. Betty White minden velük töltött percet ajándéknak élt meg egykori álomotthonában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.