Test és lélek

Kávé, bor, csoki, fű – Filléres praktikák a legmakacsabb otthoni foltokra

Bors

2021. március 23. kedd 19:00

Mutatjuk, hogyan lehet a legegyszerűbben megszabadulni a legmakacsabb, otthon előforduló szennyeződésektől.

Forrás: Shutterstock

Még csak ügyetlenkedni sem kell ahhoz, hogy kedvenc ruhadarabjainkra, bútorunkra végzetes pecsét kerüljön. Legyen szó kávéról, vörösborról, fűről vagy csokiról, most megmutatjuk a szuperegyszerű, filléres megoldást a legmakacsabb foltokra is.

Kávé és bor

Kellékek: törölköző, babasampon

Ha véletlenül kávé vagy bor cseppen oda, ahonnan első ránézésre képtelenség lesz eltávolítani, a legfontosabb, hogy ne essünk kétségbe. Fogjunk gyorsan egy törölközőt, helyezzük a foltra, majd gyakoroljunk rá egy kisebb nyomást – ezzel a lehető legtöbb nedvességet sikerül majd felszívni. Ezután készítsünk egy keveréket vízből és némi babasamponból, és permetezzük a szennyezett területre. Itassuk fel papírtörlővel, majd ismételjük meg a folyamatot, ám ezúttal 8-10 réteg papírtörlővel hagyjuk állni éjszakára. Másnapra a foltnak hűlt helye lesz.

vér

Kellékek: hideg víz, sampon

Mostantól semmi ok az aggodalomra, ha véletlenül véres lesz a szőnyeg, a ruhánk, vagy a kedvenc bútorunk kárpitja. Egy hideg vízbe áztatott törölközővel nyomkodjuk meg óvatosan, majd permetezzük egyenesen a vizet a foltra, és folytassuk az apró, nyomkodó mozdulatokat addig, amíg halványulni nem kezd a vér. Ekkor a már említett samponos vízzel folytassuk a folyamatot, amíg el nem tűnik a folt.

Csoki

Kellékek: tompa kés vagy kanál, lakkbenzin

A csokival összekent felületeknél a legfontosabb, hogy elsőként amit csak lehet, kaparjunk le egy tompa kés vagy egy kanál segítségével, majd szaladjunk át rajta porszívóval. Ezt követően töröljük le lakkbenzinnel, majd a vizes-samponos keverékkel permetezzük és itassuk fel a foltot. Ha szükséges, a kávés-boros foltnál említett, többórás áztatással próbálkozzunk.

Kellékek: ecet, meleg víz, vagy mosogatószer

Miután eltávolítottuk a fű- és földdarabkákat a felületről – ügyelve arra, hogy a foltot ne dörzsöljük bele jobban az anyagba – áztassuk két rész meleg vízből és egy rész ecetből álló oldatba a szennyeződött részt fél órára. Ha nincs otthon ecet, hideg vizes-mosogatószeres oldatot nyomkodjunk a foltba, öblítsük le, majd ismételjük meg a folyamatot, és mossuk ki a ruhadarabot.

BBQ-szósz, ketchup, mustár

Kellékek: tompa kés vagy kanál, hideg víz, mosogatószer, ecet

A csokihoz hasonlóan ebben az esetben is távolítsuk el a folton maradt szószmaradékot anélkül, hogy jobban bedörzsölnénk azt. Fordítsuk ki a ruhadarabot, és öblítsük le hideg csapvízzel. Csurgassunk némi mosogatószert a szennyeződésre, hagyjuk állni néhány percig, majd öblítsünk ismét a csap alatt. Ecetes szivaccsal nyomkodjuk meg a foltot, végül ismét öblítsünk. Ezután szokásos módon kimoshatjuk a ruhadarabot.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472208_auto_resized.jpg
origo.hu

Vécé a konyhában, halálos lépcső a fürdőben és más elmebeteg építészeti megoldások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474045_auto_resized.jpg
life.hu

A mesterséges intelligencia megjósolta a világvégét: borzasztó dolgok várnak ránk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474424_auto_resized.png
hirtv.hu

Molotov-koktélokkal támadták meg Kuba washingtoni nagykövetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472114_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mindörökké harc: Ezek a csillagjegyek gyűlölik egymást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474242_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrán háborús hőst méltatott a kanadai házelnök – a gond csak annyi, hogy a Waffen-SS-ben szolgált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19958_resized.jpg?avcount=1695634506
origo.hu

B.szódj meg, takarodj az országunkból, így tüntettek Zelenszkij ellen - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474214_auto_resized.jpg
travelo.hu

A háborgó tenger magával ragadta a két magyar turistát, nem sikerült őket megmenteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19955_resized.jpg?avcount=1695634506
vg.hu

Visszaállítani a szakember szó becsületét (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19957_resized.jpg?avcount=1695634506
origo.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19710_resized.jpg?avcount=1695634506
she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a tanévkezdés miatti stressz(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/uX2ftpJzUOu4tZXiODsrMRqkSt9DRPQ1uw6pbTEd978/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzYjIyOWI0NDVlMDQ2YzNiMWNhZWJjYjM0NzQ0NWNi.jpg
Odaát

Anna 16 évesen tért vissza a túlvilágról: "Azt mondta egy hang, most meghalok, mire hihetetlen békesség öntött el"

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/Gb1bm_QtJ6lhn0iNjuhd2byTh0cGzb_ZpsbsPbO5FgQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyZTViMDliNzY4NTQ5MTg5ODg4MjllOTFkZWE5YWM5.jpg
Helyesírás

Ezek lennének a legnehezebb szavak? Az ország fele elhasal ezen az egyszerű teszten