Az évek alatt sem a szépsége, sem a kisugárzása nem változott.
Nagyon kedves! Azt hiszem, ez abból adódik, hogy minden tekintetben
a helyemen vagyok. Tavaly valóra vált egy régi álmom, hiszen az Apáca Show című musicalben azokkal a nagy művészekkel kerülhettem egy színpadra, akiket tizennyolc éves koromban még tátott szájjal figyeltem Szegeden. Közben őrült napokat élek, sűrű a beosztásom, sok helyre hívnak.
A Sztárban sztár fordulatot jelentett az életében?
Színházi szempontból ugyanannyi feladatom van, mint előtte. Eddig azok hívtak, akik ismertek a színházból, most kicsit fordult a kocka. Mondjuk, néha még most is felteszik nekem azt a kérdést: juj, te énekelsz? Esetleg még azzal megspékelve, hogy: miért tűntél el? Miközben a műsor előtt is rengeteget dolgoztam színészként és énekesként is.
Egészség magazin kéthetente pénteken a Borsban - keresse az újságárusnál!
Olvasson kényelmesen: fizessen elő a Borsra!
Milyen pluszt kapott ettől a show-tól?
Az elején nagyon sok kétely merült fel bennem, hogy egyáltalán helyem van-e egy ilyen szórakoztató televíziós műsorban. Aztán a nézők szavazatai alapján kiderült, hogy nagyon jó döntés volt, hogy elvállaltam ezt a felkérést. Egyrészt élveztem az egész őrületet, valamint kiszélesíthettem a határaimat. Új ajtók nyíltak ki bennem.
Tud válogatni a megkeresések között?
Persze, de még gyakorolnom kell a nemeket. Az utóbbi időben ugyanis fel kellett állítanom egy fontossági sorrendet.
Szereti, ha el van látva feladatokkal?
Nagyon! Rengeteg energiám van, amit érdemes lekötni.
A teljes interjút keresse az Egészség Magazinban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.