Test és lélek

Tudta? Az ötvenes éveinkre válunk profi szeretőkké

Bors

Létrehozva: 2016.11.27.

<p>Melyik életkorban élvezzük leg­inkább a szexuális együttlétet a kedvesünkkel? A negyvenes, ötvenes éveinkben is olyan lesz a szex, mint a húszas éveinkben volt? Megannyi kérdés, ami felmerülhet az idő múlásával.</p>

20-as évek

A szakemberek úgy tartják, hogy a húszas éveinkben a legaktívabb a szexuális élet. Ilyenkor a férfiaknak és a nőknek sok energiájuk van, tele vannak életörömmel. Fontos jellemző még, hogy a legtöbben nem akarnak bonyodalmakat, és még mindenki élvezi, ha kipróbálhat új dolgokat – és új partnereket. Ronthatja viszont az együttlét élményét a tapasztalat hiánya, valamint az, hogy sokan még nem ismerik elég jól a testüket, főleg a húszas évek elején. A férfiaknál ekkor még gyakori lehet a korai magömlés, a nőknél pedig az orgazmus elmaradása.

30-as évek

Egyre fontosabbá válik a szex minősége, a száma már nem annyira lényeges. Ebben a korban válnak a párok leggyakrabban szülővé, ami az együttlétre is hatással van. Azonban nem csak ez csökkenti a nemi vágyat ilyenkor, hanem a munkahely és a megélhetés miatti stressz is. Éppen ezért, ha szexre kerül a sor, akkor a legtöbben megpróbálják ezt emlékezetessé és élvezetessé tenni, hogy el tudjanak távolodni a rutintól.

40-es évek

A szakemberek és a tapasztalat is azt mutatja, hogy ekkorra válik legélvezetesebbé a szexuális élet. A sokéves tapasztalat megtanított arra, hogyan élvezheti leginkább az együttlétet és ekkorra már lemorzsolódik rólunk a megfelelési kényszer. Az egészséges, korral jövő  önzőségnek az eredménye pedig az, hogy pontosan és csak azt csináljuk majd az ágyban, ami jól esik, nem pazaroljuk az időt feleslegesen „színészkedésre”. 

50-es évek után

Kifinomult és profi szeretőkké válunk az ötvenes éveinkre. Már nem foglalkozunk az esetleges súlyfelesleggel vagy egyéb gátlást okozó dolgokkal, teljes egészében át tudjuk adni magunkat az együttlétnek. Nagy hangsúlya van a színvonalnak és a lelki összhangnak is.

Jane Fonda: Igen, élvezem a szexet!

Jane Fonda két év híján nyolcvan esztendős, de esze ágában sincs megadnia magát az idő vasfogának. Az amerikai sztár az intim együttlétekről sem hajlandó lemondani.

– Nyíltan vállalom, hogy aktív szexuális életet élek és élvezem! Sokkal jobb hetven felett, mint fiatalon, mert már nem a külsőmmel vagyok elfoglalva. Ugyan recsegnek, ropognak a csontjaim a szeretkezések közben, de kit érdekel? A lényeg, hogy a fontos testrészeim még nem rozsdásodtak be!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005818
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005818
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje