Masszírozza szépre magát

Masszírozza szépre magát

szépség
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 04. 10:30
A plasztikai sebészek és a szépségipar éllovasai egyaránt komoly ígéretekkel bombázzák a szebbik nem képviselőit, miközben a ráncok és a szarkalábak ellen speciális, önmagunk által elvégezhető gyakorlatok is bevethetőek.
Balajti Péter

Kovalenko Inessza gyógytornász-arcterapeuta mozdulatsorait, melyeket tükör előtt, smink nélkül, tiszta kézzel és egyenes nyakkal kell végrehajtani legalább egy hónapon át, napi egy alkalommal, Enikő mutatja be a Bors olvasóinak.

Csókolom!

Izgalmasan vonzó, telt ajkakra vágyik, melyekbe álmai pasija legszívesebben beleharapna, akár egy érett gyümölcsbe? Fogjon ajkai közé egy pezsgődugót, melyhez sem a foga, sem a nyelve nem ér, majd 30–50 alkalommal szorítsa meg azt az   ajakizmaival anélkül, hogy ránc alakulna ki. Befejezésül harminc másodpercen át folyamatos nyomást fejtsen ki a parafára. A gyakorlatot legalább egy hónapig, naponta egyszer végezze el, ettől természetes módon erősítheti a rúzsozni való felület izomzatát, amitől szinte kirobbanóan feszessé válik majd.

Segítség, ereszt az állam!

Egyszerre aggasztó és idegesítő probléma a toka, melyet akár egy idei, tengerparti utazás során elkezdhetünk kezelni. Használjuk a tenger vizét vagy oldjunk fel 35 gramm sót egy liter édes vízben, s ebbe mártsunk egy kéztörlőt. Csavarjuk ki alaposan, majd a feltekert textillel fél-egy percen át finoman csapkodjuk meg a tokánkat. Fontos, hogy ne az állunkat és még csak véletlenül se a nyakunkat, kizárólag az orvosolni való területet érjék a paskolások. Végül mossuk le a sós vizet, s ha esetleg csípne vagy bepirosodna, csökkentsük a kezelési időt, illetve a használt folyadék sótartalmát. A változás akár két hét elteltével érzékelhető.

Elsétál a szarkaláb

Igazi mumusok a szem környéki ráncok, ám egy kiadós mozdulatsorral lehet ellenük küzdeni. Mindkét szemünkkel pislogjunk százat, majd helyezzük a mutatóujjunkat a szemöldökünk fölé, a középső ujjunkat meg a szemgödör alá. Ebben a pózban, egymás után ötvenszer meregessük a tekintetünket a távolba. Ezután a mutatóujjainkat illesszük a szemünk külső széléhez, majd ötvenszer nézzünk jobbra és balra, azt követően pedig le és fel. A gyakorlatsort újabb száz pislogással zárjuk. Naponta elég egyszer elvégezni, s az ötvenedik alkalom után várhatóan az ismerősök is meglepődnek majd a pozitív változáson.

Csipkelődjünk!

Vérrel és élettel telik meg az arc, ha egy papír zsebkendőn keresztül a homlokunktól az állunkig finoman végigcsipkedünk. S hogy mit jelent a finoman? Olyan erővel, melynél még pont nem fehéredik el az ujjbegyünk. Ja, és véletlenül se használjuk a körmünket! A háromszor-négyszer elvégzett alapos mozdulatsor közben tilos a mosoly és a beszéd is: komoly arccal nézzünk előre a tükörbe. A természetes módszer ugyan nem egyik napról, illetve hétről a másikra hat, ám a türelem rózsás arcot terem.

Szedjük ráncba a ráncainkat!

A fájóan találó buldogpofa, valamint az arcon megjelenő ráncok megszüntetését egy­aránt segíti az alábbi, eleinte embert próbáló gyakorlat. Helyezzük egy kiskanál nyelét a behúzott ajkaink közé úgy, hogy az evőeszköz feje a föld felé mutat. Majd kizárólag az ajkaink erejével emeljük vízszintbe a kiskanalat, melyhez egészen mosolyig húzhatjuk a szánkat. Harmincszor ismételjük meg a gyakorlatot, melynek végén harminc másodpercig tartsuk meg egyenesen az evőeszközt. Nem könnyű feladat, ám az idővel jelentkező eredményért megéri naponta egyszer kitartóan végezni.

Homlok egyenesen

Dörzsöljük össze a tenyerünket, hogy jó meleg legyen, majd a mutató-, a középső-, a gyűrűs-és a kisujjunkat szorítsuk össze, s mintha csak vajba tennénk a kezünket, olyan finom erővel nyomjuk a fültövünkhöz, aztán a halántékunkhoz és végül a homlokunkhoz, pumpáló mozgást végezve. A sorrendet tartva ismételjük meg a mozdulatsort egymás után tízszer.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.