Az ezernél is több családra kiterjedő brit vizsgálat ijesztő képet festett a mai gyerekek és a külvilág kapcsolatáról. A felmérés szerint a gyerek hetente öt és fél órát töltenek csak a szabadban, miközben szüleik saját gyerekkorukban ennek legalább kétszeresét töltötték kint játszva.
Az adat azért is sokkoló, mert más kutatások szerint a gyerekek naponta átlagosan már több mint 5 órát töltenek a képernyők előtt, legyen szó számítógépről vagy televízióról – idézi a kutatást a tarsasbolt.hu. Sőt a szülők állítása szerint a gyerekek tizede inkább vállal házimunkát, csak hogy ne kelljen kimennie a szabadba.
A szabadban töltött idő pedig rendkívül fontos lenne a gyermekek fejlődéséhez. A Psychology Today neves szaklap cikke szerint a kültéri játék sokkal előnyösebb, mint a benti játék. Jobban fejleszti a fantáziát és ezzel hozzájárul a jobb iskolai teljesítményhez is, és a szabadban játszó gyermekek stresszszintje is lényegesen alacsonyabb.
A megfigyelések szerint a több időt szabadban töltő gyermekek jobb motorikus adottságokkal rendelkeznek, és jobb koncentrációsképességgel bírnak, mint bent gubbasztó társaik. Ráadásul a benti játékok, a TV és a számítógép gyorsan pörög, míg a kinti játékok lehetőséget teremtenek a lelassulásra, ez magyarázza az alacsonyabb vérnyomást is, amit a kutatók szintén megfigyeltek.
A pszichológia már nevet is adott a jelenségnek, amit magyarra természethiányossági rendellenességre lehetne fordítani (Nature Deficit Disorder).
A kinti játéknak ugyanakkor nem csak mentális előnyei vannak. Kutatások megerősítették, hogy azok a gyermekek, akik gyerekkorukban sok időt töltenek a szabad ég alatt, felnőttkorukban is sokkal aktívabbak lesznek, így kevéssé hajlamosak a ma már népbetegségnek számító elhízásra.
Ráadásul a csontfejlődéshez nélkülözhetetlen D-vitamint a szervezet csak napsugárzás hatására képes előállítani. A kevés szabadban töltött gyermekkor, pedig szélsőséges esetben angolkór kialakulásához is vezethet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.