Dombovári István: Miért kevés a női dokkmunkás? – férfi szemmel

A nő a férfi létezésének a célja. A férfi a nőtől lesz férfi, különben csak egy másik nem. A nő pedig attól nő, hogy olyan tulajdonságokat vonultat fel, amelyek egy férfiban nincsenek meg. Egy nő erős akar lenni, hiszen ahogy alacsony ember törleszkedik a magashoz, egy nő is mindig szeretné a vélt vagy valós hiányosságát leküzdeni, és ő folyamatosan a férfiak nyomában jár. De egy nő pont attól nő, ami a férfiban nincs meg: finom, aranyos, kedves, gyengéd, mosolygós. Egy nő mindig csinos, mindig jó az illata, puha a keze... Igaz, mindez anyaként és társként is. Egy nőből vagyunk, technikailag is, a nő nem csak simán egy másik nem, ő az élet bölcsője, majd az én utódom életének a bölcsője is.

Az egyenjogúságban hiszek. Nekem nem tetszene az, ha lennének női és férfi szerepek. Ha például foglalkozás tekintetében nézzük, egy nő szinte ugyanazt a munkát el tudja végezni, amit egy férfi, csak a fizikai korlátai szabnak határt. Nyilván ezért nagyon kevés a női dokkmunkás. Inkább egyfajta beidegződött társadalmi szerepek vannak.

Szerintem egyre inkább eltűnnek ezek a különbségek. De persze én is tudom, hogy vannak olyan kultúrkörök, ahol az asszonynak a konyhában, a tűzhely mellett van a helye, ahol nem ülhet oda az asztalhoz, de bízom benne, hogy ez eltűnőben van, és nem más, mint egy rossz szokás.

És akkor most könnyen mondhatnánk, hogy én sem hiszem, hogy egyenjogúság van, hiszen kinyitom az ajtót egy nő előtt. Ez azonban egy férfi sejtjeiben van, a férfi feladata védelmezni a nőt. A férfi fizikailag erősebb, a nagyobb pedig megvédi a kisebbet. 

Talán nem csoda: a legfontosabb nő az életemben az édesanyám, remek a kapcsolatunk. Pontosan úgy támogatom most én őt, ahogy ő támogatott az első húsz évemben, ahogy minden édesanya. De természetesen az aktuális párkapcsolatok is nagyon fontosak. Minden nő, akivel együtt éltem, csak hozzám tett, és reménykedek benne, hogy én is ugyanezt tudtam tenni velük. Ezek a kapcsolatok többek voltak, mint egyszerű szimbiózis. Nagyon nagy szerencsém van, mert igazából sosem voltam egyedül. Biztos rettenetes lehet, és nem is szeretném megtapasztalni még akkor sem, ha sokan mondják, hogy milyen jótékony hatással lehet az egyedüllét.

Az ember az őskortól fogva társas lény, valamilyen nyomorult B-kategóriás amerikai filmek által sugárzott kép az, hogy egy igazi macsónak egyedül kell lenni, a cuccaihoz nem nyúlhat senki, akkor néz sorozatokat, amikor akar... Én nem hiszem, hogy egy férfi erre vágyna. Ez csak porhintés, így kendőzzük el a valódi vágyainkat, ami nem más, mint egy társ...

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!