Egy nap alatt győzte le a tumort a műsorvezető

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 18. 11:30
A rák szó hallatán a legtöbb embernek egyből a halál jut az eszébe, és átesnek a pszichológusok által már beazonosított fázisokon; a tagadás, düh, alkudozás, kétségbeesés, majd a beletörődés időszakán.
Bors

Ám a BBC műsorvezetője, Victoria Derby­-shire más. Az ő mellében júniusban találtak az orvosok egy tumort.

– Dermesztő hatással van az emberekre a rák szó, én sem voltam kivétel ez alól, de hetek alatt sikerült belevésnem az agyamba; nem szabad megengednem, hogy ez uralja az életem – nyilatkozta a 47 éves brit közszereplő, aki augusztusban megosztotta a világgal a betegségéről szóló hírt. Itt azonban nem állt meg, a szeptember 25-ei masztektómiájáról (melleltávolítás) videonaplóban tudósított. Főleg az érzéseire, gondolataira fektette a hangsúlyt, illetve arra, miért fontos az emlő eltávolítása.

– Nagyon fontos a hozzáállás. Nem érzem úgy, hogy rákkal küzdöm. Inkább úgy fogalmaznám meg a dolgot, hogy rákbetegséggel kezelnek – magyarázta Victoria, aki öt órával a mellműtétje után, a betegágyából már be is számolt arról, hogy nála csak a keble egy részét távolították el, és a műtéttel egy időben már a helyreállító beavatkozás is megvolt és csak egy heg árulkodik arról, hogy tegnap még rákos volt.

Angelina Jolie-hoz hasonlóan Victoria részéről is bátor dolog volt kiállni az emberek elé, mert a legtöbben szégyellik a betegségüket.

– Tudom, mindenki másképp dolgozza fel, de beszélni kell róla, sokkal könnyebb lesz – jelentette ki a brit műsorvezető, aki mindvégig megőrizte humorérzékét és pozitívan állt a rákos megbetegedéséhez. 

Ha több kell az átlagosnál, keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.