Test és lélek

Egy srác 55-szeresésre drágította az AIDS-esek egyik gyógyszerét

Bors

Létrehozva: 2015.09.22.

Kétségbeesett emberek millióin szeretné még nagyobbra hizlalni vagyonát Martin Shkreli egy volt befektetési alap-menedzser, miután cégén keresztül megvásárolta a Daraprim nevű, HIV-pozitív betegeknél alkalmazható gyógyszer gyártási jogát.

Nem lehet tudni, hogy Martin Shkreli a túl sok Facebook-rajongóját szeretné csökkenteni, esetleg a Wall Street farkasa című film folytatásához kíván forgatókönyv-ötletet adni, az viszont biztos, hogy jelenleg kevés üzletembert utálnak nála jobban a világon.

Shkreli ugyanis úgy érezhette, hogy túlságosan alacsony a legjobban talán a HIV-vírushordozókat veszélyeztető megbetegedés, a toxoplazmózis ellen javallott Daraprim nevű szer pirulánkénti mintegy 13,5 dolláros, azaz nagyjából 3700 forintos ára, ezért 750 dollárra, nagyjából 210 ezer forintra emelte. Tehette mindenzt azért, mert startup cégével sikerült felvásárolnia a szer előállítási jogát. Az ügy még a szabad piaci verseny mindenhatóságán nevelkedett ízig-vérig versenypártiaknál is kiverte a biztosítékot.

A toxoplazmózis egy parazita, amely élelmiszerekkel, szennyezett vízzel, hússal, mosatlan gyümölccsel és zöldségekkel kerül a legkönnyebben az emberi szervezetbe. A legtöbb állat is megfertőződhet a parazitával, de csak a macskákban szaporodik, ezért sok esetben macskaürülék útján kerül az emberbe.

Amerikában 60 milliónál is többen hordozzák a betegséget, többségük nem is tud róla. A toxoplazmózis elsősorban a legyengült immunrendszer miatt okozhat problémát: a parazita megtámadja az agyat, rohamokat, vakságot, vagy idegrendszeri károsodást okoz.

A jól bevált ellenszernek számító Daraprimet még 1953-ban engedélyezték. Előbb a GlaxoSmithKline nevű cég adta el a gyártási jogot 2010-ben a CorePharmának, amely tavaly továbbadta az Impax Laboratories-nek. Ettől a cégtől vette meg Shkreli Turing Pharmaceuticals nevű cége, amely felverte a készítmény árát.

A gond az, hogy a magas ár miatt a kórházak különböző, alternatív gyógymódok kikísérletezésére kényszerülhetnek, mert a betegek biztosítása ritkán elegendő a drága gyógyszer megvásárlására.

Az eset miatt a HIV Orvostudományi Egyesület és az Amerikai Fertőző Betegségekben Szenvedők Közössége levélben kérte a Turingot, hogy vizsgálja felül az árképzési stratégiáját. Mint írták: a gyártó ilyen mértékű költségei nem igazolhatók az orvosilag veszélyeztetett betegcsoportot érintő gyógyszer kapcsán, és így nem fenntartható az egészségügyi rendszer.

A 750 dolláros, azaz nagyjából 210 ezer forintos pirulánkénti ár 634.500 dolláros, azaz 177 millió forint körüli éves költséget jelent páciensenként. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993510
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993510
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993510
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje