Most megtudhatja, hánykor érdemes szexelni vagy takarítani

testeslelek
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 22. 14:00
Egyre több tudományos tanulmány támasztja alá azt, hogy nem mindegy, mikor mit teszünk a nap 24 órájában, mivel ez idő alatt többször is változik az ember hormonszintje, testhőmérséklete, vérnyomása, ezek pedig hatással vannak a hangulatunkra, energiánkra. Íme a lista arról, hogy mikor mivel érdemes foglalatoskodnunk, és mire érdemes figyelnünk.
Bors

5:48 Ideális időpont a szexre, mert a pasik tesztoszteronszintje 25-50 százalékkal nagyobb, mint napközben, ráadásul az alvás miatt stresszmentesek a párok.

6:53 A legvalószínűbb, hogy szívrohamunk lesz, mert ekkor kerül az ember az álom utolsó fázisába. A mellékvese ilyenkor nagyobb mennyiségű adrenalint termel, hogy sokkolja a szervezetünket, aminek következtében felébredünk, de ez megnöveli a vérnyomást és gyorsítja a szívverést.

7:25 Optimális a felkelésre, legalábbis Nagy-Britanniában ekkor pattannak ki az emberek az ágyból.

7:40 Eszményi pillanat mérlegre állni, mert a többségünk ekkor már járt a mellékhelyiségben, ellenben még nem reggelizett.

8:00 A boldogság időpontja, mert az agy kipihent, még nincs stressz, így ilyenkor vagyunk a legderűlátóbbak.

9:17 A legrosszabb időpont a kávézásra, mert a szervezet, az ébredésnek köszönhetően már tele van „természetes koffeinnel”, vagyis stimuláló szer nélkül is felpezsdülnénk.

10:06 Ekkor nézünk ki a legjobban. Még tökéletesen áll a frizura és a smink, illetve még a napi stressz sem viselte meg arcvonásainkat.

11:00 A halál pillanata. Tudósok szerint kódolva van a génjeinkben, mikor távozunk az árnyékvilágból, és az átlag szerint az ekkor következik be.

12:37 Időszerű lenne beiktatni egy kis alvást, mert ekkor a testhőmérséklet leesik, kevesebb melatonin és hormon termelődik, ezért elálmosodunk.

14:00 A megfelelő idő arra, hogy felkeressük a fogászunkat, mert az érzéstelenítés háromszor tovább tart. Hogy ez miért van, még a szakértők sem tudják.

15:13 Kedvező a takarításra, mert a kéz és a szem koordinációja a legösszehangoltabb.

16:41 Lehetőleg ne szervezzenek állásinterjút, mert ebéd után nem tud igazán jól gondolkodni az ember.

17:44 Alkalmas idő a test­edzésre. A világrekordok nyolcvan százalékát ekkor döntik meg, hatékonyabbak vagyunk, illetve az izmok is bemelegedtek a nap folyamán.

18:25 A legesélyesebb időpont a teherbe esésre, mert ekkor a legfürgébbek a spermiumok.

22:51 Lehet, hogy a szemünk majdnem lecsukódik, és az agy már fáradtabb, elkalandoznak a gondolataink, de pontosan emiatt ez a kreativitás csúcspontja.

0:28 Ideális alkalom, hogy ágyba bújjunk, bár ebben a kérdésben nem értenek egyet a szakértők, mert a legtöbben továbbra is azt vallják, hogy 21 és 23 óra között kell lefeküdni a minőségi pihenés érdekében.

4:36 Ekkor jön világra a legtöbb csecsemő. Kutatók szerint ez azért van, mert ekkor a legernyedtebbek az izmok, és kevésbé érezzük a fájdalmat. 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.