A fiatalokat is megviseli a hosszan tartó meleg

fiatalok
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 24. 20:30
A folyamatos folyadékbevitel mellett könnyen emészthető, mediterrán ételek fogyasztását javasolta a szakember.
Bors

A fiatalokat is megviseli a hosszan tartó meleg – mondta az M1 műsorában az Országos Közegészségügyi Központ főorvosa, és a folyamatos folyadékbevitel mellett könnyen emészthető, mediterrán ételek fogyasztását javasolta.

Páldy Anna arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad felhevült testtel vízbe menni, előtte zuhanyozni kell és fokozatosan kell hűteni a testet, ezzel megelőzhető a görcs kialakulása.

Elmondta továbbá, hogy előfordultak esetek, amikor autóba zártak kisgyereket. Ekkor a kocsiban 50 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és a test először védekezik ugyan, de később átveszi a külső hőmérsékletet. 40 fok fölött pedig kicsapódnak a fehérjék, eszméletvesztés áll be, visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el, amelyek halálhoz vezethetnek – figyelmeztetett.

Az országos tisztifőorvos vasárnap 24 óráig meghosszabbította az ország egész területére kiadott harmadfokú riasztást, a hőségriadót. Az előrejelzés szerint szombaton még az Alföldön, a Dunántúl déli területein és a nagyvárosokban is elérheti a 27 Celsius fokot a napi középhőmérséklet. Vasárnap már csak a Dél-Alföldön várható 27 fok körüli középhőmérséklet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.