Test és lélek

Tamara naplója II. fejezet: Útkeresés újratöltve (11.)

Bors

2015. május 9. szombat 18:30

Tamara 38 éves korára túl van egy váláson és sok-sok csalódáson. Tavaly már azt hitte, Géza mellett végre megtalálja a nyugalmat és a boldogságot. Úgy érezte, örökre becsukhatja naplóját.

Április 11., szombat:

Most, hogy végre felszabadultan szeretkezhettünk, sem bennem, sem Attilában nem volt görcs, tényleg csodálatos volt. Pedig a jó szex általában egy hosszabb tanulási folyamat, amikor ki kell ismerni
a másik testét és lelkét, nálunk azonban már most remekül működött. Nagy hülye voltam, hogy én meg azon problémáztam, csak poten­cianövelővel képes velem az ágyba bújni.

Április 13., hétfő:

Ezt egyszerűen nem hiszem el! Ez is csak velem fordulhat elő! Este mentem haza, boldog voltam és felszabadult, de amikor Liza ajtót nyitott, láttam, valami nem stimmel. Apa itt van, mondta, és tényleg a régről ismert vigyorával ott ült Péter a nappalimban. Azt hittem, elájulok, olyan váratlanul és kellemetlenül érintett a megjelenése. Látni sem akartam, ezért azonnal elküldtem. Elment, de azt mondta, beszélnünk kell.

Április 14., kedd:

Azt hiszem, „odafentről” a lelkemet edzik. Egyfelől Attila szerelmes szavait olvasgatom a cseten, másfelől viszont Péter rettenetes levelét a mailen. Ez a barom valahonnan kiszagolta, hogy Attilával összejöttem, és máris azzal fenyeget, hogy mivel bepasiztam, felejtsem el a gyerektartást. Micsoda egy mocsok! Nyamvadt 25 ezer forinttal szúrja ki a szemünket, és még ezt is képes lenne elvenni tőlünk.

Április 15., szerda:

Kezdek félni Pétertől. Olyan dolgokat tud, amiket Attilával – ha jól emlékszem – csak a cseten beszéltem meg. Mondtam Julcsinak, hogy mi történt, és ő biztos benne, hogy az én kedves volt férjem feltörte a Facebook-profilomat. Azt javasolta, hogy mondjam el Attilának, mi a helyzet, Péterre meg uszítsak rá egy ügyvédet, és fenyegessem meg, hogy feljelentem levéltitok megsértéséért.

Április 16., csütörtök:

Nagyon gondolkodom, hogy mit csináljak. Ma beszéltem Lizával, és kiderült, hogy őt is zaklatja az apja. Nála is kérdezősködik Attiláról, de Liza esküdözik, hogy ő egy szót sem mondott neki, ráadásul tudom, hogy gyakorlatilag nem is tud semmit. Lehet, hogy mégis el kellene mesélnem Attilának, nem azért, hogy segítsen, csak hogy megértse, mitől vagyok napok óta olyan feszült.

Április 17., péntek:

Este randiztunk Attilával, és bár ösztöneim azt súgták, ne tegyem, mégis elmondtam neki mindent. Nagyon dühös lett, és azt mondta, ezt nem hagyhatjuk annyiban. Addig erőszakoskodott, míg felhívtam Pétert, és leszerveztem vele vasárnap délelőttre egy találkozót, hogy megbeszéljük a dolgokat. Azt nem mondtam neki, hogy Attila is el fog kísérni… 

További cikkek

Intim

Öt mondat, amit senki sem akar hallani szex után

Ezotéria

Izgalmas napok elé néz a szerelemben ez a három csillagjegy

Ez is érdekelhet