Édes titkaim – Megkaptam a milliárdos szeretőjét

Amikor a száz leggazdagabb magyar listáját lapozgatom, csak mosolygok magamban. A neveken és az összegeken is. Csak én ismerek vagy öt olyan embert, akik simán ott lennének a lista első felében. De őket senki sem látja az újságokban vagy a tévében, arra pedig nagyon vigyáznak, hogy ne derüljön ki, miből vannak a milliárdjaik. Ez egy külön világ. Itthon jó, ha egy hónapot vannak, amúgy Amerikában vagy éppen Svájcban élnek.

Én nem tartozom közéjük. Nem vagyok gazdag ember, viszont személyi edzőként sok olyat láttam, amit egy átlagember talán el sem hinne. Alexandrát is így ismertem meg. Ő egy ingatlanban utazó férfi szeretője. Amikor Alexandra első alkalommal lejött a terembe, senki nem mert hozzászólni. Egy tökéletes testű nő, egy igazi ragadozó, aki a fülhallgatóval finoman jelezte, magasról tesz a külvilágra.

Amikor láttam, hogy a lábazás nem megy tökéletesen neki, odaléptem, hogy segítsek. Meglepődött, de nem volt elutasító. Sőt megkérdezte, hogy én edző vagyok-e, mert ha igen, akkor jönne hozzám. Amikor mondtam, hogy az vagyok, de egy óra öt­ezer, mert le kell adnom a teremnek is, mintha meg sem hallotta volna, egyből rávágta, remek, kezdjük.

Innentől kezdve hetente háromszor jött hozzám. Edzés közben beszélgettünk is. Kiderült, az év nagy részében Los Angelesben él, de sokat van Monacóban is, de a legjobban annak örül, amikor itthon lehet. Amikor finoman rákérdeztem, hogy miből él a barátja, kicsit feszült lett, csak annyit mondott: ingatlanban utazik. Alexandra hihetetlenül jó nő volt. Vékony, de pont annyira izmos, amennyire kell, ápolt, napbarnított, hosszú, szőke hajú.

Úgy éreztem, megközelíthetetlen. Közénk állnak a barátja súlyos milliárdjai. Azokat nem kockáztatná. Egyszer, egy péntek esti tréning után aztán ledöbbentem, mikor azt mondta, eljössz hozzám? Nem kellett kétszer mondania. Az ő kocsijával mentünk, egy tűzpiros Porschéval járt. A Svábhegyen volt a barátja villája.

Én még ilyet nem láttam. Az alagsorban fedett uszoda pálmafákkal, a garázsban három különböző évjáratú Ferrari, fent pedig vagy tizenöt szoba, egy akkora nappalival, amiben koncertet rendezhettek volna. Itt telepedtünk le egy hófehér ülőgarnitúrán. Itallal kínált, aztán mellém telepedett, előtte viszont még lehalkította a telefonját. – Háromóránként felhív, nagyon rám van gerjedve – mondta, aztán belecsókolt a fülembe, néhány másodperc múlva pedig már (ne szépítsük), a szájában volt a szerszámom.

Elképesztő volt. Minden porcikáját imádtam. Hajnalig voltam nála. Mindenhol szeretkeztünk. A márványpadlón, a konyhapulton, a jakuzziban, a medencében és még – bármennyire meglepő – az egyik hálószobában, a franciágyon is. Hajnalban aztán taxit hívott, és hazamentem. Haza a valóságba, a kétszobás zuglói lakásomba. Útközben kaptam egy SMS-t tőle.

Azt írta: végre egy férfi, aki tudja, mi kell egy nőnek… Jólesett, de sajnos nem volt folytatás. Alexandra még lejött edzeni kétszer-háromszor, de aztán azt mondta, valaki súgott a férjének rólam, ezért más edzőterem­be kell mennie, és amúgy is, másfél hónap múlva mennek Los Angelesbe vagy fél évre. Bevallom, reméltem egy búcsúestét. Nem kap­tam meg. Sőt azóta sem láttam. Amikor viszont bejön egy hosszú, szőke hajú lány az edzőterembe, mindig beugrik Alexandra. A milliárdos barátnője, akiből néhány óráig nekem is jutott…

Zsolt

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!