Vannak dolgok, érzések, amelyeket az ember csak a legjobb barátjával oszt meg. Vagy azzal sem. Ezek a saját édes titkaink. Mégis kikívánkoznak. Hadd tudják meg mások, hogy ilyen is van! Velünk kockázat nélkül megoszthatja legbensőbb érzéseit, élményeit, gondolatait! Írjon nekünk!
Reni:
Nyílt egy új pékség a közelben, ahol laktam. Különleges kenyereket, péksüteményeket árultak. Egyszer bementem körbenézni. Szimpatikus volt a hely és nem tagadom, a kiszolgáló is…Ilyen jóképű péket még nem láttam. Sokat tudtam a kenyérkészítésről, de mivel ezt a pult mögött álló férfi nem tudta, így kértem egy kis segítséget és mindenre rákérdeztem, mit hogyan készítenek. Szerencsére volt ideje válaszolni minden kérdésemre, bár nyilván számomra csak az volt a fontos, hogy beszélgessünk. Reggelig tudtam volna hallgatni…
Mindennap odajártam, ha mást nem is, de egy kávét megittam, mert mit ad isten, az is fantasztikus volt ott, nem csak az eladó. Egyre többet beszélgettünk és már nem csak a kenyerekről. Együtt kávéztunk és egyre jobban élveztük egymás társaságát. Már nem is kellett mondanom, mit kérek, mert már mindig ki volt készítve nekem egy csomag, mindig valami mást rejtett, valami különlegeset. Sosem csalódtam.
Egyik alkalommal, amikor hazavittem a csomagom reggel a pékségből, nagy meglepetés ért, egy szív alakú kenyér volt benne. Teljesen belepirultam, nagyon jólesett.
Másnap ismét bementem, megköszöntem az előző napi meglepetést. Ekkor megkérdezte, hogy munka után van-e kedvem vele lesétálni a Duna-partra. Igent mondtam. Este nyolckor találkoztunk a pékség előtt.
Régen voltam már a Duna-parton. Meleg nyári este volt. Csak sétálgattunk, néztük a vizet és az esti fényeket. Majd felmentünk a Gellért-hegyre. Megálltunk a tetején a korlátnál. Csodálatos volt a kilátás, megmutatta onnan fentről, hogy mi hol található. A vár, a hidak, a bazilika. Az utóbbit nem találtam, így odaállt mögém, átkarolt, és úgy próbálta megmutatni, hátha jobban látom, merre is van. Nyilván közben már felfedeztem, de ezt ő nem tudta. Hátrafordultam, rámosolyogtam, és akkor már tudta, hogy csak azért csináltam, hogy közelebb jöjjön. Majd megcsókolt. Ott, akkor beleszerettem…
Másnap nem tudtam bemenni hozzá reggel, mert késésben voltam a munkából. Nem bírtam tovább, így délután elmentem, de nem láttam sehol. Bementem a pékségbe, és egy másik ember állt a pult mögött. Odamentem megkérdezni, hogy a kollégája hol van, de csak annyit mondott, hogy nem tudja. Ő tegnap óta dolgozik itt. Nem tudtam, mit csináljak. Lelépett, kirúgták vagy csak álmodtam?
Szörnyű érzés volt ez a tehetetlenség. Csalódott voltam és dühös.
Így teltek a hetek, semmi hír felőle. Egyik este aztán sétálni volt kedvem, hogy végre kimozduljak egy kicsit otthonról. Lementem a rakpartra, majd gondoltam, felmegyek a Gellért-hegyre is. Csak álltam ott fent a korlátnál, és néztem a hidakat meg a bazilikát. Majd megszakadt a szívem.
De el kell ezt engednem. Ezt az érzést és őt is. Majd valaki, mintha a hátam mögé lépett volna.
Megfordultam… Ő volt, az én pékem. Meg sem tudtam szólalni. Örültem, meglepődtem és dühös voltam egyszerre.
Ott akartam hagyni, szó nélkül, de megfogta a kezem, és el szerette volna mondani, hogy mi történt.
Adtam neki öt percet.
Elmesélte, hogy másnap, amikor bement, a főnöke azzal fogadta, hogy ki van rúgva, talált valaki mást a helyére. Majd fél napot ott ült a pékség előtt, hátha megyek, mert a számomat nem tudta, és azt sem, hogy hol lakom. De ugye nem mentem. Másnap is ott várt, de akkor sem látott sehol. Ma este pedig azért jött a Gellérthegyre, mert rám emlékezteti ez a hely. Akkor látta, hogy valaki áll ott a helyünkön. Dühös volt, hogy nem tud egyedül lenni. Aztán közelebb jött, és akkor látta meg, hogy én vagyok az. Még soha nem voltam ilyen boldog.
Azóta sem engedtük el egymást. Sőt nyitottunk közösen egy pékséget. De nyugalom, nem csak szív alakú kenyeret sütünk…
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
