Fókuszban: Keserves az édes hármas

édes hármas
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 12. 20:00
A zenész Hajós András és az idős genetikus, Czeizel Endre is bevallotta, hogy párhuzamos kapcsolatokban él. Lehet, hogy egy férfinak mindez jó, de egy nőnek? Judit immár három éve tűri a megaláztatást.
Hofmeister Zoltán

Egymás kezét fogva vágták fel a hófehér eme­le­tes tortát. A vendé­gek ujjongtak, s közben Csa­ba és Judit ajka hosszú, forró csókban forrt össze. Tizenöt esztendő telt el azóta. A videót, amely az esküvőjükön készült, ki tudja, mikor nézték meg utoljára együtt…

Csaba ma egy jól menő multinál dolgozik, míg felesége egy középiskolában matematikát tanít, s 45 évesen már nem olyan dekoratív, mint lánykorában. Fölszedett jó néhány kilót. Gyönyörű barna szeme kisebb lett, vidám mosolya sem a régi. Csaba négy évvel idősebb Juditnál. Három évvel ezelőtt érezte először, hogy újra hódítani szeretne. Vágyott rá, hogy értékeljék a humorát, a markáns megjelenését, a kedvességét.

Orsi is a cégnél dolgozott asszisztensként, 33 évesen túl volt már egy váláson. Imponált neki Csaba kedvessége, elsőre ártatlannak tűnő flörtjei. Ám a férfi rövid időn belül teljesen behálóz­ta. Nem tudott és valójában nem is akart szabadulni ebből a béklyóból.

Judit hamar észrevette, hogy valami nem stimmel. Bár Csaba viselkedése nem változott meg 14 és 12 éves gyermekükkel, hozzá még­is másképpen viszonyult onnantól kezdve a férje. Amikor rákérdezett, nem titkolta a kapcsolatot: – Igen, van valakim.

Judit lerogyott a székre, kezébe temette az arcát és zokogni kezdett. Másnap látszólag minden úgy ment, mint azelőtt. A nő nem borította férjére az asztalt azzal, hogy takarodjon, vagy legalábbis válasszon. Úgy tűnt, megbékélt a helyzettel.

Egy barátnőjének azonban kiöntötte a lelkét. Talán saját magát is nyugtatta azzal, hogy tulajdonképpen magas nívón élnek. Csaba jó apja a gyerekeknek, mindenük megvan, ami kell. És bár fura, de úgy érzi, hogy férje talán még mindig érez iránta valamit. Ami lehet, hogy már nem szerelem, de mégis valami erős kapocs. Azt már csak csöndben tette hoz­zá, hogy bizony az egyedülléttől is fél. Kinek kéne ő már ennyi idősen?

A házaspár életében már három éve tart ez a különös állapot. Válni egyikük sem akar. Vajon jó így nekik?

 

A szexológus: Testi örömöket vár a férfi

Vajon mi motiválja a férfit, hogy szeretőt tartson? A szexológus szerint két dolog. Csides Kata úgy véli, hogy az ilyen férfiak elsősorban testi örömöket várnak, mert a feleségük testileg már nem vonzó számukra. Másrészt hiúak, így a fiatal nő oldalán ők is fiatalnak érzik magukat. A szakember szerint a gyenge nőkkel lehet csak ezt megcsinálni. Akik félnek a jövőtől és úgy érzik, ők már nem kellenek senkinek. Aki optimista és bízik magában, az rögtön elválik, mondván, én is keresek majd magamnak valakit, és lesz még húsz jó évem az életben.


A pszichológus: Később bosszút áll a nő

Csehák Hajnalka pszichológusként rengeteg olyan párral találkozott, akiknél a férfi párhuzamos kapcsolatban élt. Ezek nem nyitott házasságok voltak, mert a nőknek nem volt más kapcsolatuk. A szakember szerint nem ritkák a tíz-tizenöt évig tartó, ilyen jellegű kapcsolatok. Hogy miért?

Sok nő úgy érzi, rangot jelent, hogy férjnél van. Egyedül akkor nem tűrik el a nők, hogy megcsalják őket, ha nincsenek gyerekeik és a férjük nem teremtett megfelelő egzisztenciát a családnak. A totális szerelmi elhidegülésnek azonban később sok férfi issza meg a levét. Idősebb korban, amikor a férfi fizikai állapota már rosszabb, a nő elkezd kegyetlenül törleszteni, és nagyon megkeseríti a férje életét. Sok esetben, ha az ilyen nő férje meghal, az asszony kivirul és megfiatalodik.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.