Heti horoszkóp: céltudatossá tesz minket a Kos

horoszkóp
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 23. 16:00
A Mars hatására megnövekszik a küzdőszellem, ám lesznek, akikben ez az erőszakosságot is fokozza, ők jobb, ha most odafigyelnek tetteikre. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire számíthatunk a héten.
Bors
Kos

PÉNZ: a hét első felében bevételre esélyes, ám a hétvégén eluralkodhat a költekezési kedve, esetleg nagyobbik gyermeke szorul némi pénzbeni segítségre.
MUNKA: egy új feladat sokat lendíthet szakmai nívóján, főleg, ha majd előléptetésre kerül sor. A vállalkozóknak szerdán új ügyfelük lehet, de a szombati üzlet meghiúsulhat.
ÉRZELMI ÉLET: a hét közepén új kapcsolat születhet. A hétvége néhány szerelemnek elrendezi a sorsát, és az együtt élők között is diszharmónia lehet úrrá.
HOLDHOROSZKÓP: az anyagiak területén kezdi meg heti útját a Hold, majd célba veszi a szerződések és hivatalos ügyek házát, ezt követően a család és a gyerekek következnek.

Bika

PÉNZ: akár ma pénzhez juthat. Aki ünnepel, a barátai lepik meg egy kedves ajándékkal. A hétvégén előfordulhat valamilyen műszaki meghibásodás az otthonában.
MUNKA: a hét végére tetéződhetnek feladatai. Néhány munkahely ekkor jelenti be, hogy átszervezni kényszerül. A cégüket üzemeltetők ma számíthatnak új megkeresésre.
ÉRZELMI ÉLET: egy új ismeretséget köthet, de ez még nem garantál semmit. Néhány szerelemre megpróbáltatás vár. Szombat, vasárnap az együtt élők között lehet konfliktussal terhelt.
HOLDHOROSZKÓP: a Hold először a személyes területét érinti, majd a pénzt és a rokonokat, valamint a közvetlen környezetet, végül a vasárnap a családé.

Ikrek

PÉNZ: a hét közepén esélyes bevételre, ez lehet egy szerencsés üzletből származó jövedelem is. Ám a hét végén érdemes tartózkodni az adásvételektől.
MUNKA: ahol egy feladatra csoport szerveződik, elképzelhető, hogy önt kérik fel a csapat irányítására, amihez pénzt is rendelnek. A vállalkozóknak holnap lehet új megkeresésük.
ÉRZELMI ÉLET: Egy-egy szerelmi kapcsolat végnapjait éli, és talán jobb is a szétválás, mint egy boldogtalan kapcsolat. Néhány együttélésben is diszharmonikusak lehetnek a viszonyok.
HOLDHOROSZKÓP: az égi világító az elvonultság, a rejtett titkok területével kezd, majd a személye következik, azután pedig a pénzügyek.

Rák

PÉNZ: a hét közepén pénz érkezésére van kilátás, viszont szombaton kiadásra: otthonára, családjára vagy egy összejövetelre költ többet.
MUNKA: néhány munkaközösség élére új felettes kerülhet a napokban, aki szigorú, de igazságos lesz beosztottjaival. Egy pluszfeladatot kaphat, de egyelőre elmarad a honorárium.
ÉRZELMI ÉLET: inkább a kedves flörtök jellemzik a hetet, és nem a nagy szerelem. Szombaton néhány családban és egy-két szerelmi kapcsolatban is vitákra lehet számítani.
HOLDHOROSZKÓP: a barátok és a kikapcsolódás területét az elvonult­ság idősza­ka veszi át, majd a saját személye következik, és végül jut egy kis idő az anyagiakra.

Oroszlán

PÉNZ: ma egy kisebb összeg örvendeztetheti meg. A szerződéseket és a megállapodásokat azonban érdemes jegelni a héten, mert azokkal csak a másik fél járhat jól!
MUNKA: ha még tart az átalakítás, az sajnos szedi áldozatait. Ahol ez nincs, ott rendben mennek a dolgok, két új feladattal. A vállalkozóknak a két üzlet közül a hétvégi meghiúsulhat.
ÉRZELMI ÉLET: a függetleneknek új szerelem esélyét kínálják a fényszögek. Ám a meglévőkben néhol nézeteltérés verhet éket a kapcsolatba, mint némelyik együtt­élésbe is.
HOLDHOROSZKÓP: a karrier területén kezdi meg heti átvonulását a Hold. Ezt követi a támogatók és a barátokkal töltött idő háza.

Szűz

PÉNZ: holnap egy kisebb összegre vagy ajándékra számíthat, de szombaton egy nagyobb kiadás lehetséges. Ma néhány feleslegessé vált holmijától könnyedén megválhat.
MUNKA: néhány munkaadónál még javában tart az átalakítás. A szerda kiváló álláskeresésre, aki pedig már pályázott, interjúra hívhatják. Néhány vállalkozás küzd a fennmaradásért.
ÉRZELMI ÉLET: a hét közepén a függetlenek esélyt kapnak Ámortól. Viszont néhány kiégett szerelem sajnos a szétválás felé veheti az irányt. A családokban béke várható.
HOLDHOROSZKÓP: a tanulmányok, a jelentősebb utazások, a hivatás, a titkos jóakarók és a szervezett programok területét öleli fel a Hold útja.

Mérleg

PÉNZ: ma egy kisebb pluszt remélhet. Viszont egy nagyobb összeg befizetésére is megérett az idő. A banki és hitelügyek a héten nem alakulnak kedvezően.
MUNKA: egy új feladat elé állíthatják, amihez pluszpénzt is rendelnek. Akit két pluszfeladattal bíztak meg, annál az egyik kifizetése késhet. A működő vállalkozásoknak szerdán várható új üzlet.
ÉRZELMI ÉLET: a függetlenek a hét közepén esélyesek egy új kapcsolatra, viszont néhány szerelem még mindig válságos napokat él. A családokban a hétvége vitás lehet.
HOLDHOROSZKÓP: az éji világító a nagyobb javak, a más pénze területéről a továbbképzések, a hivatás és a kikapcsolódás területén halad át.

Skorpió

PÉNZ: a hét közepén munkahelyéről plusz juttatást várhat. Ezen időszak kedvez az adásvételeknek, és aki ingatlant ad el vagy vásárol, sikeres megállapodást remélhet.
MUNKA: egy új és előnyösebb feladatkört kínálhatnak fel, amit érdemes megfontolni! Lesz, aki álláskeresésbe kezd egy jövedelmezőbb munkahely reményében.
ÉRZELMI ÉLET: nagy népszerűségnek örvendhet az ellenkező nem táborában. A szerelmesek közül néhányan összekülönbözhetnek. A szombat a házasságokban nézeteltérést jelez.
HOLDHOROSZKÓP: a Hold a társkapcsolat után a banki és hitelügyek, a nagyobb pénzek területéről a jelentősebb utazások, utána a karrier házát járja be heti útján.

Nyilas

PÉNZ: két forrásból is be­vé­te­le származhat, ma egy kisebb, szerda körül egy jelentősebb. Előnyös időszak ez az új szerződéskötésekre, ám a folyamatban lévőkkel ajánlott az óvatosság!
MUNKA: kedden egy új feladattal szembesülhet, ám a hétvégére tornyosulhatnak tennivalói. A vállalkozók a hét közepén számíthatnak új megkeresésre, amiből üzlet születhet.
ÉRZELMI ÉLET: a függetlenek szerda körül új ismeretséget köthetnek, lehet, hogy épp valamilyen ügyintézés során. Akik közös háztartásban élnek, a hétvégén összeszólalkozhatnak.
HOLDHOROSZKÓP: a munka területe, a társkapcsolat, majd ezt követően a jelentősebb anyagiak házát keresztezi égi kísérőnk útja.

Bak

PÉNZ: néhány szülött ko­moly anyagi gondokkal küzd. Lesz, aki szerdán várhat egy kis bevételt, akár a családtól, akár egy jóváírásból. A ma és a holnap alkalmas a kisebb üzletekre.
MUNKA: ma egy feladatot oszthat önre főnöke, és lehet, hogy ezt munkahelyétől távol kell megoldani, például egy utazással. A vállalkozóknak kedden lehet megbízásuk, de a hétvégit lemondhatják.
ÉRZELMI ÉLET: néhány szerelemre ko­moly megpróbáltatás vár, és lehet, hogy nem éli meg a jövő hetet. Viszont a családokban harmónia várható, különösen a hét közepén.
HOLDHOROSZKÓP: a vállalkozás területén át a munka háza, majd a társ­kapcsolat érintésével teszi meg heti útját a Hold.

Vízöntő

PÉNZ: a hét eleje két ki­sebb bevételt is ígér. Viszont a hétvégén valamije meghibásodhat, amire lehet, hogy egy nagyobb összeget kell kiadnia. Üzleti ügyekre a szerda alkalmas.
MUNKA: aki állást keres, annak a barátok révén vagy egy kis protekcióval most könnyen megy az elhelyezkedés. A cégüket üzemeltetőknek ma lehet egy készpénzes megrendelésük.
ÉRZELMI ÉLET: kellemes bókok a másik nemtől, ennyit ígér ez a hét. A már meglévő szerelmek viszont szorosabbra fűződhetnek egy összeköltözéssel vagy házassággal.
HOLDHOROSZKÓP: a Hold a család és az otthon területén kezdi meg heti útját, majd a vállalkozás, a szerencse jön, végül a munkánál zárja.

Halak

PÉNZ: a hét közepén re­mél­het pluszbevételt, különösen, ha munkáltatója jutalmat oszt. Üzleti ügyeit holnapra érdemes időzíteni, de a hét végére ne tervezzen hasonlót.
MUNKA: szerdán új feladattal bízhatják meg, amihez pluszpénz is jár, de a hétvégére feltornyosulhatnak tennivalói. A vállalkozók a hét közepére remélhetnek új munkát.
ÉRZELMI ÉLET: a magányosak a hét közepén kaphatnak esélyt egy új ismeretségre, lehet hogy hivatásuk révén. Az együtt élők szombaton vitába keveredhetnek rokonaik miatt.
HOLDHOROSZKÓP: az elintézendő hivatalos ügyek területéről indul égi kísérőnk, majd az otthon, a család, a gyermekek következnek.

Qka MC: azt hiszem, igazi Kos szülött vagyok

– Tizenévesen egy tenyérjós már megmondta, hogy Kosként sok sebet begyűjtök a fejemre. Egy látó pedig az első két gyerekünk után még két gyerkőcöt ígért és bejött – mesélte Qka MC. – Azt hiszem, igazi Kos vagyok. Letagadhatatlanul exhibicionista színpadi ember. Ezt a nevemben az MC, azaz a Master of Ceremony is jelzi. Vállalkozó kedvűként sok elsőséggel büszkélkedhetünk. A versenyszellem folyamatosan megvan. 25 évig az élvonalban maradni nagy kihívás, és nem is akarunk leállni. Szívesen a nehezebb helyzetűek mellé állunk. Két hete Pécsett egy volt Pető-intézetes lánnyal rappeltünk, amivel nem kis elismerést szerzett a saját környezetében.

– Szeretem, ha a gyerekeim rácsodálkoznak a világra, és ebben segítem is őket akár Mikuláskor, akár húsvétkor. Mindig fontos, hogy legyen egy kitűzött cél, ami lehet pihenés is egy hajtósabb feladat előtt. Szeretem a szabadságot, alkalmazotti szerepben nem szívesen tetszelegnék. Inkább le­gyek a magam ura. Ha valami nem sikerül, nem emésztem magam, felállok és tovább lépek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.