Kíváncsi, hogyan él egy egyedülálló nő? Mi a véleménye a férfiakról, a szingliségről? Vámos Erika, a TV2 műsorvezetője őszintén osztja meg gondolatait.
A legnagyobb felismerésem mostanában, hogy a divat – bizonyos megközelítésben – érdekes is tud lenni.
Korábban a szép ruhák, az újszerű kombinálásuk, a kiegészítők, meg hogy van jó és rossz választás, szín, fazon... mit érdekelt ez engem! Valószínűleg továbbra sem lesz központi kérdés az életemben, de ha alkotásnak, izgalmas és játékos művészetnek fogom fel, akkor nevezhető egészen szórakoztatónak is.
Az eredmény a közösségi oldalamon és talán a képernyőn is mintha megcsillanna. Próbálom az erre utaló visszajelzéseket dicséretnek felfogni, és nem gondolni arra, hogy ez szépen csomagolva azt jelenti: éppen ideje volt! Meg rémes, ahogy fel tudtam időnként öltözködni. Hogy ne húzzak magamra több fekete zsákot és fordítsak több gondot arra, hogy ne három gúnyában (tényleg gúnya) lendüljek át egy évszakon. Szóval ez többet nem történhet meg, mert már van, aki segít.
Mostantól kiváló stylistcsapat tagjai rángatják rám a ruhákat a próbafülkében. Tényleg így történik! Míg az egyik hölgy a fejemen keresztül húzza le rólam pulóvert (és ettől semmit nem látok), addig valaki lehúzza a cipőmet, és vakon érzem, hogy a nadrágom cipzárjával küszködik. Nagyon ijesztő. Talán mert még sosem próbált korábban ekkora pici helyen (próbafülke) két nő ilyen elszántsággal vetkőztetni. Nevezhető különös élménynek és persze maradandóan emlékezetesnek is.
Mici pedig megtanít sminkelni (bizony, fogalmam sincs, hogyan kell) olyan gyönyörűen, ahogy ő tud, szóval a mai naptól ismét igen csinos teremtésnek leszek nevezhető.
Mert újra hagyom, hogy ezzel más foglalkozzon, mint egykor, elég régen, mikor még nem akartam azon nyomban lefejezni és a pokolra küldeni bárkit, aki ruhafogasokkal közelített felém. Mikor még hagytam, hogy másnak is véleménye legyen, például kilenc évvel ezelőtt, mikor még Holdampf Linda határozta meg az öltözködésemet, aki most az Én is tükörbe nézek című műsort vezeti Varró Andrissal. Azt hiszem, ő volt az utolsó – temperamentumának köszönhetően –, aki túlélte a közeledést a ruhatáramhoz. Bizonyos dolgok azért továbbra sem fognak lelkesíteni.
Például a sokat hallott „menjünk vásárolni!” vagy az „ebben az üzletben körülnézünk?” számomra érthetetlen programjavaslatokat továbbra sem tudom értékelni, és biztosan felrobbanok, ha valaki ezzel gyötör. Kivéve itt, velük és így. Ők áttörték a falat.
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
