Kádárnak is jövendölt Liptai Claudia jósnője

Kádár János
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 14. 17:00
Sztároknak, politikusoknak, hírességeknek jósol, ugyanakkor hétköznapi emberek is mindig bizalommal fordulhatnak hozzá. Szerénységével, emberszeretetével mindennap készen áll arra, hogy útmutatással szolgáljon a tanácsra szorulóknak. Gazsi Gizella örökölte a jóslás képességét, mellyel alázattal segít azoknak, akik megajándékozzák a bizalmukkal.
Szikora Katalin

Mikor és hogyan derült ki, hogy különleges képességekkel rendelkezik?

Az édesanyám, de már a nagymamám is jósolt. Kislányként láttam, hogy sokan járnak hozzánk. Hétévesen látomásom volt, hogy ég a házunk. Felálltam az iskolapadból, és elindultam haza – valóban kigyulladt az otthonunk. Ez volt az első jel, és édesanyám azonnal értette a jelentését: örököltem a jóslás képességét.

Eleinte nemigen tanított, csak néha kezembe adta a kártyáját, és megkérdezte, mit látok. Tudta, hogy nekem ez az utam, ezért egyre többet foglalkozott velem. Tudta, hogy tizenegy gyermeke közül én viszem tovább a tudását. A többiekkel együtt elvégeztem az iskolát, a vendéglátó szakmát választottam, és protokollfelszolgáló lettem a SZOT-iskolán. Így sokat forgolódtam az akkori politikusok között, többüknek jósoltam, kérésükre belenéztem a jövőjükbe. Egy alkalommal Kádár Jánostól kérdeztem meg, hogy elmondjam-e neki, mit látok a tenyerében – ma sem tudom, honnan vettem hozzá a bátorságot –, de megengedte.

Figyelmesen, és némán végighallgatott. Láttam, hogy jön az összeomlás, figyelmeztettem is rá, de erre sem reagált. Később biztosítási bróker lettem, de a jóslásban is egyre jobban elmélyedtem. Értek a tenyérelemzéshez, az ingához, a rajzelemzéshez, életviteli tanácsokat adok, anélkül, hogy tanultam volna vagy egyetlen ilyen témájú könyvet tanulmányoztam volna.

Egyszerűen kaptam ezt a tudást, aminek nagy hasznát vettem a munkámban is. Csak olyanoknak ajánlottam a befektetéseket, akiken láttam, hogy jó anyagi körülmények között élnek, hogy érdemes befektetniük a pénzüket. A legeredményesebb brókerek között voltam a cégnél.

Folytatódik a képességed a lányaidnál?

A fiatalabbik túlságosan érzékeny a jósláshoz, viszont ő is sikeres bróker. Az idősebbik pedig folytatja a családi hagyományt, jósol.

Nyomasztó a felelősség, hogy beleavatkozol mások életébe?

Az életben nem csak egy irányba lehet haladni. Én látom az esélyeket, de csak azt mondom el, amelyik a legjobb vagy figyelmeztetek a veszélyre. Többszörösen ellenőrizve adom át, amit látok, a végső kontroll pedig édesanyám örökölt kártyája. Ő tanított meg arra is, hogyan kell letennem mások életét, „lezárni magamat” abban a percben, ahogy kiléptek az ajtón, mert több ezer sorsot képtelenség lenne magammal cipelnem.

Hogyan lettél ismert emberek jósnője, tévéműsorok szereplője?

Szilágyi János készítette velem az első interjút, és annyira izgultam a hatalmas stábtól, hogy azt mondta: figyeljen ide! Vegye úgy, hogy most egy randevún van, és beszélget. Ettől kezdve fesztelenül tudtam viselkedni a kamerák előtt. A stúdiókban ismerkedtem meg Liptai Claudiával, Orosz Barbarával, Csonka Andrással, akik szintén megtisztelnek a bizalmukkal.

A reflektorfényben élőknek ugyanolyan gondjai vannak, mint a halandóknak?
Persze, sőt sokszor nehezebb a helyzetük. Lehet, hogy egy fontos döntésük megerősítéséért jósoltatnak vagy épp egy kis reményt szeretnének – ugyanúgy, mint mások. Vannak olyanok, akik életük fordulópontján, válaszutak előtt állva keresnek meg, hogy egy kicsit előrelássanak, három hónapra, egy évre, három évre.

Megváltoztatható-e a sorsunk?

A karmánk nem változtatható meg, mert ez az életfeladatunk. De céljainkat többféle úton érhetjük el. Én abban tudok segíteni, hogy boldog jövőt építsenek az emberek, és a jelen gondjai miatt ne csússzanak depresszióba.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.