Vámos Erika boldog a falusi szingli

Itt a tavasz. Hihetetlenül gyorsan jött. Délután szállítják a magaságyásokat a kertembe, pár nap múlva a termőföldet is. Hetek óta a zöldségmagokat ültetgetek pici cserepekbe vagy egyenesen a kertbe. Kikelt a zsázsa, a madársaláta, kihajtott a szeder és a málna is. Soha nem gondoltam volna, hogy ez engem ekkora lelkesedéssel tölt majd el egyszer.

Számomra is meglepő, hogy örömmel locsolgatok, mikor hazaérek, az első dolgom a fűszerkertbe vezet, hogy megnézzem, megmaradt-e a kakukkfű, amit a napokban ültettem. Apám kertész volt, a ház körül mindent megtermeltünk, amit lehetett, megtanultam tőle. De csakis a családi nyomás hatására, persze, segítenem kellett. Hogy ez egyszer örömet is okoz majd, hogy ezt választom a városi csavargás, plázázás, baráti találkák, de még olvasás helyett is, engem is meglep.

Egészen új kaland és új definíció: falusi szingli. Mi mindent máshogy csinálunk. Nincs mozi, meg shusi bár, mi szabadidőnkben medvehagymát ültetünk. Szóval éppen végeztem a piros levelű bazsalikom elültetésével, mikor gondoltam járok egyet. Mindennap le kell ellenőriznem a környéket, küldetéstudatom van.

Két utcával lejjebb éktelen csörömpölésre lettem figyelmes. Érdekes, anélkül, hogy elláttam volna odáig, pontosan tudtam honnan jön a zaj. Azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Nem, nem futottam oda. Sőt, lelassultak a lépteim. Nem is mentem egészen közel, egy telek távolságból néztem, ahogy dőltek a falak. A nagyszüleim házát bontották, új villa épül majd a helyén. Nem éreztem szomorúságot, mulandóságot, veszteséget. Este visszamentem az akkor már üres kertbe.

Piros festékkel vannak megjelölve a fenyőfák, amelyeket a nagymamám ültetett. Őket is kivágják. Nem sírtam. Hazasétáltam. Most vettem csak észre, hogy kivirágzott a körtefa.

A körforgás megállíthatatlan.