Cinthya Dictator egy végtelenül bátor lány, aki azáltal, hogy ország-világ előtt vállalta daganatos betegségét, több száz sorstársának adott erőt az újrakezdéshez. A gyógyulásba vetett hitét soha nem veszítette el, elszántan harcol az egészségért, az álmaiért. Cinthya közben azt is igyekszik bebizonyítani, hogy nemcsak kedvese, Varga Viktor barátnőjeként, hanem önálló művészként is van helye a médiában. Most a küzdőszellemről beszélgettünk vele.
A hangja vidám és életteli. Nyoma sincs benne elkeseredettségnek, pedig huszonhárom évesen megküzdeni a rákkal, nagyon félelmetes lehet.
Amikor kiderült, elsírtam magam. Akkor egyszer sírtam, azóta sem. Valahogy nem rémített meg annyira a diagnózis, mint ahogy az emberek gondolnák. Lehet furcsa, de nekem soha nem volt betegségtudatom, inkább egy megoldandó feladatként tekintettem a történésekre. Mivel az anyukámmal ezt már végigcsináltam kislányként, inkább a szeretteimet féltettem, hiszen a környezetemnek sokkal nehezebb! Nekem „csak” meg kell gyógyulnom.
Mondjuk ki: Hodgkin lymphoma. Már a neve is ijesztő. Hogyan derült ki, hogy baj van?
Viktornak gennyes lett a mandulája és orvoshoz mentünk. Ha már ott voltunk, akkor Viktor megkérte, hogy nézze meg a nyakamat, mert csomókat találtunk benne. A doktor azonnal tudta, hogy ezek nem egyszerű csomók, és további vizsgálatokra küldött. Aztán következett a szövettan, a műtét, majd újabb szövettan és a sugárkezelés. Abban reménykedtem, hogy időben felfedezték a testemben az elváltozásokat, nem lesz máshol daganat, és nem lesz szükségem kemoterápiára, hanem elegendő lesz csak a sugárkezelés. Amikor kiderült, hogy tényleg elég, akkor Viktorral felbontottunk egy üveg pezsgőt és koccintott arra, nem kell kemo.
Most hogy érzi magát?
Tökéletesen vagyok. Attól is nagyon boldog vagyok, hogy hátul, a tarkómnál nő vissza a hajam. Körülbelül egy tenyérnyi hullott ki, de szerencsére újra növekszik.
A TV2-n futó Édes élet című reality show-ban az egész ország nyomon követhette a betegsége alakulását, a műtétet, a kezeléseket, a szenvedést, a fájdalmat. Miért vállalta a nyilvánosságot?
Nem véletlen, hogy a show és a betegség egy időben került az életembe. Én belementem abba, hogy egy realityben szerepelek és nemcsak a kikent, kifent Cinthyát akartam megmutatni magamból, hanem azt is, hogy az élet milyen feladatok elé állított. Ha nem lett volna a sorozat, akkor biztos, hogy valamilyen más módon dokumentálom a történteket. Mondjuk fotósorozattal.
Ki adott erőt önnek a nehéz hónapokban?
Az anyukám korábban már átélt hasonlót és az ő akaratereje sokszor lebegett a szemem előtt, de Viktor is velem volt. Mindenki mellettem állt, én legbelül mégis egyedül éreztem magam. Magányos lettem a betegség miatt, amit sosem neveztem meg. Kizártam. Bármilyen furcsán hangzik, Jeanne d’Arcból is merítettem erőt, őt választottam alteregómnak. Az ő küzdése átvitt értelemben hasonlít az én harcomhoz. Pár nappal a műtét után, nyakamon a műtéti sebbel készítettem is egy fotót, melyen úgy nézek ki, mint ő. Egyébként igyekeztem nem elhagyni magam. Nem mutattam ki a fájdalmamat. Sokat dolgoztam, forgattam, és közben jártam a sugárkezelésre. Próbáltam úgy élni, mintha nem is lennék beteg. Karácsonykor viszont feküdtem, nem volt hangom sem, az az időszak nagyon rossz volt.
Hogyan változtatta meg a kór a kedvesével, Varga Viktorral való kapcsolatát?
Ezt a betegséget nemcsak én, hanem Viktor is kapta. Az élet meg szerette volna tanítani a gondoskodásra, arra, hogy most már nem csak ő van egyedül. Mi a legnehezebb időszakban is dolgoztunk. Forgattuk a show-t, de neki közben ott volt a Sztárban sztár is, tehát nem tudtunk sok időt együtt tölteni, így a szenvedéseimet inkább az anyukám, mintsem ő látta. Mi össze vagyunk forrva, megerősödtünk a bajban. A sugárkezelés elején megkérte a kezemet Viktor! Ezzel a gesztussal akarta éreztetni velem, hogy mindig, minden helyzetben mellettem lesz. A személyünkben két exhibicionista ember talált egymásra, de úgy tűnik, működik.
Megváltoztatta a rákkal való harc?
Sokkal öntudatosabb lettem. Mindig is különc természet voltam, ha úgy tetszik, kívülálló a megjelenésemmel, a viselkedésemmel, ez csak fokozódott. Rájöttem, hogy ki kell állnom magamért, harcolnom kell, hogy továbblépjek egyről a kettőre. Nem hagyom, hogy bárki is megalázzon. Azok, akik hisztisnek gondolnak, és ezzel azonosítanak, nem látnak túl az orrukon. A szociális érzékenységem eddig is nagy volt, a gyengékért mindig kiálltam, most magamért is küzdöttem. A nagy bajom azonban, hogy túlságosan őszinte vagyok, van is emiatt sok problémám.
A közönség, a hétköznapi emberek hogyan reagáltak a betegségére?
Nagy szeretet fogadott. Gyakran megállítanak az utcán, én pedig képes vagyok fél órát is beszélgetni velük. Sok betegtől kapok levelet, akiket próbálok bátorítani, olykor rávenni őket, hogy menjenek orvoshoz. Próbálok erőt adni nekik is, és a visszajelzések alapján sikerül is.
Egy ilyen sokk után hogyan lehet továbblépni és nem folyton azon rágódni, hogy mikor újul ki a daganat?
Egyszerűen muszáj. Én is sokáig féltem, gyakran odanyúltam a nyakamhoz, hogy érzem-e a csomókat, nem nőttek-e vissza? El kell hessegetnem magamtól ezeket a gondolatokat, és élnem kell tovább. A műtét előtt például attól féltem nagyon, hogy lebénul az arcom, mert az operáció közben majd megsérül az ideg. Amikor felébredtem az altatásból, az első dolgom volt odanyúlni, és félkábán köszöngettem mindenkinek, hogy ez nem történt meg. Aztán olyan is volt, hogy nagyon fájt a tüdőm és azt hittem, baj van, de szerencsére kiderült, hogy a sugárkezelés alatt valószínűleg begyulladt egy ideg a hátamban és az fájt. Nem szabad a daganatra koncentrálni.
Cinthya, a nehezén túl van. Most hogyan tovább? Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Én hiszem, hogy van helyem a médiában. Próbálok úgy átjönni a televízió képernyőjén, hogy abban legyen tartalom is. Szeretném, ha megismernének az emberek és látnák, nemcsak egy üresfejű lány vagyok, hanem egy szellemi csatát vívó, önálló és céltudatos nő. Talán kevesen tudják, de az Iparművészeti Egyetemre járok, fotózást tanulok. Én autonóm alkotóként, szellemi munkásként szeretnék boldogulni a jövőben. Nagyon vágyom arra, hogy fotókiállításaim legyenek, akár szerte a világban is.
