Van egy 4 éves tündéri kisunokám. Érdekes megnyilvánulásai vannak. Különösen ebben az évben döbbentünk meg többször is a kijelentésein. Nyár vége felé a lányom barátai Erdélyben nyaraltak. A kislány a játék telefonján egy barátjával “beszélt”.
Többször elmondta, hogy tűz van, szóljanak a tűzoltóknak, vigyázzanak magukra. Megmosolyogtuk, mert nagyon életszerűnek hatott. Amikor hazajöttek, egyeztettük ezt a napot és kiderült, hogy nem messze tőlük valóban nagy tűz volt.
A másik megdöbbentő kijelentését körülbelül egy hónapja tette: váratlanul kijelentette az édesanyjának, sőt azóta meg is ismételte, hogy ő az első bőrében “szenyorita” volt, és van még három bőre! Igaz, még kisbaba korában, amikor még nem is beszélt, voltak olyan megnyilvánulásai, amin elcsodálkoztunk: olyan irányba, ahol nem tartózkodtunk, elkezdett kacagni és karjával nyúlkált a magasba, lábaival rugdosott. Ilyen többször is előfordult. Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményére, minek tudhatók be ezek megnyilvánulásaik.
Áldás és egyben nagy felelősség, ha egy családba olyan emberke születik, akinek nyitva maradnak a csatornái a szellemvilág felé. Nagyon körültekintően kell bánni egy ilyen gyermekkel, hogy ne sérüljön sem a lelke, és hogy a fizikai fejlődése is harmonikus módon menjen végbe.
Nagyon sok gyermek érzékeli a szellemvilágot 3-5 éves korág. Sárkányt látnak az ágy alatt, nénit a sarokban, bácsit az ágyuk fölött. A legtöbb szülő - mivel nem járatos a szellemtudományokban - leinti gyermekét, hogy csak képzelődik, és nem veszi komolyan a csöppség szavait. Így a gyermek előbb utóbb meggyőzi magát, hogy amit lát az nincs, és az agy engedelmeskedik a parancsnak, és elfojtja az érzékelést.
Van, amikor a szülő lelkesen támogatja gyermeke „látnoki” képességeit, állandóan kérdezgeti, teszteli gyermekét, és ezzel túlterheli a még ki nem fejlődött idegrendszert, és kiöli csemetéjéből a vele született adottságot. A legjobb hozzáállás, ha hagyjuk, hadd mondja a magáét a csöppnyi ember, hallgassuk figyelmesen, de ne magyarázzuk a mondanivalóját, és főleg ne ítélkezzünk felette, ne kezeljük le, inkább biztassuk, hogy meséljen bátran az érzékeléséről.
Ha csak a szokásos gyermekkori érzékenységről van szó, akkor az iskolai évek alatt a kapu magától bezáródik. Ha azonban ez a sorsa a gyermeknek, hogy képességeivel segítse a világot, akkor mindenképp szakemberhez tanácsos fordulni, aki szelíd módon segít a gyermeknek együtt élni a képességeivel.
Volt egy olyan esetem, amikor a fiúnak 12 évesen jöttek elő a képességei. Nem akart tanulni, mert úgy gondolta, majd az angyalok súgnak neki a vizsgákon. Persze az angyalok nem súgtak, mivel ők csak a biztonságunkat felügyelik, nem dolgoznak helyettünk. A fiú úgy élte meg, hogy az angyalok becsapták, meg én is becsaptam. Sokáig tartott, amíg megértette, mikor és hol használhatja, kinek beszélhet az adottságairól.
Azt tanácsolom, hogy élvezzék a gyermek beszámolóit, mint valami érdekes történetet, a későbbiek folyamán meg úgy is kiderül, hogy mi a csöppség sorsa.
