Kevés magyar köt balesetbiztosítást

biztosítás
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 28. 16:00
A balesetek számát tekintve a nyár, illetve a szünidő az év legveszélyesebb időszaka. Ennek ellenére hazánkban csupán az emberek hat százalékának van balesetbiztosítása. Pedig már napi ötven forintból is megúszható e szolgáltatás.
Bors

Az év balesetek szempontjából legveszélyesebb időszaka kezdődött a vakációt jelző kicsöngetéssel, hiszen az utazás, a vízpart, s szinte minden nyári móka veszélyeket is rejt magában. Ráadásul a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint akár évi 15 ezer, azaz naponta alig több mint 40 forintért teljes körű védelmet nyújtó balesetbiztosítás köthető.

– Ez azt jelenti, hogy egy Balatonra készülő négyfős család, napi fél liter benzin áráért biztosíthatja magát – hangsúlyozta a Borsnak Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz szakmai vezetője. – Ez a szolgáltatás a legfontosabb vészhelyzetekre fizet, így baleseti halál, rokkantság, munkaképtelenség, műtéti térítés esetén. Sajnos sokan összekeverik a balesetbiztosítást az utasbiztosítással, mert utóbbihoz kiegészítésként jár az előbbi.

A PBA által megkérdezetteknek azonban az ötöde tudta, hogy önállóan is létezik balesetbiztosítás, sem azt, hogy utasbiztosítást belföldre nem, csak külföldi útra is köthetünk.

A balesetbiztosítás mellett szól az is, hogy a díjat nem egy összegben kell előre fizetni, hanem a szerződésben vállalt ütem szerint. Éppen ezért tanácsos szétnézni a piacon, mert most a legkisebb pénzűek is találhatnak megfizethető, korrekt biztosítást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.