Szabadság után édes csak a pihenés!

pihenés
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 22. 18:00
Nemcsak a vakációra, de annak végére is fel kell készülni – állítja egybehangzóan a pszichológus és az utazási szakember. Sokan fáradtabban térnek vissza a szabadságról, mint ahogyan elindultak.
Balajti Péter, Forgács Renáta

Egy kicsit kimerültél, ez látszik a szemeden, de kipihened majd a munkahelyeden – szövegelt Geszti Péter a Rapülők Holiday című slágerében. A poénnak szánt sorokat azonban s o k an szó szerint átélik. Bozán Márta nemrég tért vissza a szabadságról, de a főnöke legszívesebben visszaküldte volna.

– Azt mondta, fáradtabbnak nézek ki, mint a nyaralás előtt, karikás a szemem – panaszolja Márta. – Attól tartok, igaza van. Nincs az embernek ideje nyaralásra, a szabadság alatt az otthoni teendőkkel próbáltam magam utolérni. A munkanap legtöbbször több mint nyolc órából áll, utána nem nagyon marad idő ügyintézésre, és a házimunkában is csak a legszükségesebbeket csinálja meg gyorsan az ember. De legalább megvan az az örömöm, hogy jó néhány dolgot sikerült elrendeznem.

Tibort a gyerekei fárasztották ki. Nevét, arcát nem vállalta, nehogy a családja félreértse.

– Nagyon jól éreztük magunkat, szó se róla, de kicsik még a gyerekek, s egy perc nyugtunk nem volt tőlük – mosolyog fáradtan. – Mihelyst leültem volna egy kicsit olvasni, valamelyik rögtön ott termett, és vége volt a nyugalomnak. Az igazi szabadság az lesz, ha a nagymamára hagyjuk őket, és egy kicsit elmehetünk kettesben a feleségemmel – de akkor meg hiányoznak a srácok. Tóth Krisztina családterapeuta szerint hiba, ha az ember egy-két hét alatt akarja bepótolni a családjával mindazt, ami a mindennapi verkli mellett kimaradt. Ám pár alapszabály betartásával zökkenőmentes a visszaállás. – Létfontosságú a rugalmasság és a pillanatnyi körülményekhez való gyors alkalmazkodás, ha a gyerekekkel megyünk nyaralni. Tervezzük meg nagyvonalakban az utat, de ne ragaszkodjunk mindenáron az összes leírt programhoz. Ahogy önmagunknak, úgy a csemetéinknek is adjunk időt az utazás kipihenésére, az új helyszín felfedezésére. Ne hozzunk azonnali szabályokat, ne akarjuk bepótolni a velük való törődést, nevelést, odafigyelést egy-két hét alatt. Ha a kisgyerekek napi rutinja nem borul, akkor a szülő számára is kevesebb szokatlan helyzet adódik. A kamaszoknak, ahogy otthon, úgy nyaraláskor is adjunk szabadidőt. Ha úgy érezzük, a családi vakációt kettesben vagy egyedül is szeretnénk kipihenni, kérjük meg a nagyszülőket vagy a gyerkőc ismerősének a szüleit, segítsenek be a hazaérkezés utáni egy-két napba, hadd aludjon náluk a csemete - tanácsolja a családterapeuta.

Csehák Hajnalka pszichológus szerint is érdemes hazatérés után otthon még egy-két napot pihenni.

– Sokan csak a hazaérkezést követő napon, esetleg csak az első munkanap után kezdik el a kicsomagolni a bőröndöket. Pedig ez a tevékenység nem csak megnyugtatóan hat, de egyben lelkileg is felkészíti az embert az átállásra – vélekedik a szakember. – Nyugodtabban indulunk dolgozni, ha kimostuk a nyaralás alatt összegyűlt szennyest, s elrendeztük magunk körül a dolgokat.

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke szerint is érdemes bizonyos szabályokat betartani.

– A nyaralás vége ugyanúgy része a vakációnak, ahogyan az eleje, s érdemes ugyanúgy felkészülni rá. Például nem szerencsés az utolsó napra hagyni a kimerítő kirándulást vagy a helyi specialitásra épülő „egyen annyit, amennyit akar” akciókat, mert ezek extra nehezéket jelentenek az önmagában is megterhelő hazaút mellé. Ahogyan tilos búvárkodás után 12 órán belül repülőre ülni, mert a kabinnyomás keszonbetegséget válthat ki, ugyanúgy egy másfél napos buszozást vagy autóvezetést sem szabad fél vállról venni – magyarázza Molnár Gabriella. – Nyaralás előtt lehetőség szerint fejezzünk be minden munkahelyi feladatot, ne engedjük, hogy egy félbemaradt teendő bekússzon a vakációs gondolataink közé. Tegyük le a munkát, és adjuk át magunkat a nyaralásnak! Élvezzük a tájat, a lehetőségeket, szeretteink, barátaink társaságát, hiszen erre vágytunk egész évben! Ha hazaértünk, hagyjunk egy-két napot arra, hogy újra birtokba vegyük lakókörnyezetünket, elrendezzük a nyaralás során készült fényképeket és videókat, felkészüljünk az itthoni életre.

Lőrincz Győző szerint ez teljesen felesleges, igaz, ő azon szerencsések közé tartozik, aki munka közben nyaral.

– Búvároktatóként évente többször eljutok egzotikus tájakra. Egyébként az a véleményem, hogy ha munka van, dolgozzunk. Minek lelkileg külön felkészülni a hétköznapokra? Menet közben úgyis visszarázódik az ember.

Szalma Klára más véleményen van.

– Igenis kell néhány nap, hogy visszazökkenjünk a megszokott ritmusba, ahogyan az is igénybe vesz pár napot a nyaralás kezdetén, hogy egyáltalán el tudjunk lazulni, élvezni tudjuk a kötöttségmentes időszakot. Egy hétre nem is nagyon érdemes elmenni, mert mire az ember kezdené jól érezni magát, már mehet is vissza dolgozni. Legalább két hét kell, hogy az a nyaralás valóban érjen valamit. Ám ha hosszabb időt tölt az ember valahol, egy idő után hiányozni kezdenek a megszokott dolgok, s már jó visszamenni a munkahelyre – mondja nevetve.

László Gyöngyi szerint kötetlen munkaidő az átállás nyitja.

– Én kötetlen munkaidőben dolgozom, s a vakáció alatt is betartom az élni és élni hagyni szabályt – adja meg receptjét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.