KAPUS: Gianluigi Buffon. Minden mérkőzésen volt legalább egy bravúrja, amivel életben tartotta az olaszokat. Az angolok elleni büntetőpárbajnak pedig egyértelműen az egyik hőse lett. Esélyes volt a posztra a spanyolok hálóőre, Iker Casillas is, ám olasz riválisának a fináléig lényegesen több dolga akadt.
JOBB OLDALI VÉDŐ: Theodor Gebre Selassie. Talán ide volt a legnehezebb játékost választani, mivel az elődöntőig menetelő csapatoktól senki sem volt elég meggyőző ezen a poszton. Az etióp származású cseh védő a torna egyik felfedezettje, aki nemcsak védekezésben, de támadásépítésben is jeleskedett. Produkciója jutalmaként pedig a Werder Bremen szerződtette.
KÉT KÖZÉPSŐ VÉDŐ: Mats Hummels és Sergio Ramos. Előbbinek ha nincs az olaszok elleni nagy hibája, akkor akár még a torna legjobb játékosa címre is eséllyel pályázhatott volna. Így „csak” a mi álomcsapatunkba fért bele. Az elődöntőig nem követett el szabálytalanságot, fejjel és lábbal is verhetetlen volt. Teljesítményének köszönhetően a Barcelona, Manchester United, Real Madrid hármas fut érte versenyt. Ramos Carles Puyol kiesését követően kiválóan vette át az egyik középhátvéd szerepét. Neki is köszönhető, hogy a spanyolok a döntőig jutva a legkevesebb gólt kapták a mezőnyben.
BAL OLDALI VÉDŐ: Jordi Alba. Első nagy tornája, ahol stabil csapattag, és vele hosszú évekre megoldódhat a spanyol válogatottban ez a poszt. Sőt, ha így folytatja, a Barcelonában is alapember lehet.
VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK: Sami Khedira és Xabi Alonso. Előbbi a Real Madridban óriásit fejlődött José Mourinho keze alatt, és ennek a német válogatott látta a hasznát. A Nationalelf első négy meccsén nem követett el szabálytalanságot, ráadásul a görögök elleni negyeddöntőben parádés gólt szerzett. Alonso a spanyolok egyik legmegbízhatóbb játékosa, aki madridiként tudott vezéregyénisége lenni a Barca-stílusban futballozó együttesnek.
TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cristiano Ronaldo, Andrea Pirlo és Andrés Iniesta. Ronaldo végre bebizonyította, csapatemberként is képes futballozni, és amikor kellett, vezérré lépett elő. Hollandia és Csehország ellen is egyedül szállította a győzelmet Portugáliának. Pirlo volt az olaszok fő fegyvere a mezőnyben. A horvátoknak lőtt szabadrúgásgólja és az angoloknak szerzett panenkás büntetője az Eb felejthetetlen pillanata marad. Iniesta a torna egyik passzkirálya, aki nélkül elképzelhetetlen a hibátlanul működő spanyol tiki-taka.
CSATÁR: Mario Balotelli. Szerzett két csodálatos, valamint fejelt egy kulcsfontosságú gólt az olaszok döntőig vezető útján. Csatártól ennél többet aligha lehet kívánni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.