Pillecukros nyuszitorta

könnyű
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 25. 12:00
Ennél a különleges tortánál nem baj, ha nem sikerül a piskóta, hiszen pillecukor darabokkal takarjuk. A siker pedig a kezdő konyhatündérek esetében is garantált.
Bors

Hozzávalók

Tésztához:
* 12 dkg liszt
* 12 dkg kristálycukor
* 4 tojás
* 1 citromlé
* 1 evőkanál olaj
* zsiradék és liszt a sütőtálhoz

Töltelékhez, díszítéshez:
* 17 dkg pillecukor
* 1 csomag krémpor
* 2 dl tej
* 1 dl tejszín
* 3 evőkanál porcukor
* 2 szem szegfűbors
* citromhéj  

Elkészítés

1. Tésztalapot sütünk: szétválasztjuk a tojások sárgáját és fehérjét. A sárgáját egy tálban kikeverjük a cukorral, belecsöpögtetjük a citromlevet, az olajat, és fakanállal simára keverjük. Kemény habot verünk a tojásfehérjéből, majd óvatosan a tésztába dolgozzuk.

2. Kibéleljük sütőpapírral a kenyérsütőformát, beleöntjük a nyers tésztát, és közepes hőfokra melegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. A kész tésztát kivesszük a sütőformából, két oldaláról levágunk belőle egy-egy nyúlfülnyi darabot, félretesszük. Megvárjuk, amíg teljesen kihűl.

3. Hideg tejből, cukorból és krémporból robotgépben krémet készítünk, majd kemény habbá verjük a tejszínt és finoman beleforgatjuk.

4. A két fülforma-darabot belenyomjuk a nyuszi fejébe, úgy, hogy hátrafelé és kissé felfelé álljanak, és a krémmel odaragasztjuk, majd vastagon megkenjük a süteményt krémmel. A pillecukrot szétvágjuk, elkülönítjük a rózsaszínt a fehértől. A fehéret kis darabokra vágjuk, és beborítjuk vele a figura testét. A nyúl szájához, a füle belső részéhez és a farkához a rózsaszínűt használjuk. A szemeket szegfűborssal rakjuk ki, a bajszát pedig vékony csíkokra vágott citromhéjjal alkotjuk meg. Hűtőben tároljuk. Hidegen fogyasztjuk adagokra osztva.

Elkészítési idő: 40 perc
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.