A 44 éves nő még éppen a középkorúságának a legszebb éveit éli. A szépség különben is relatív fogalom.
Mindenkinek más tetszik, és mindenki tetszik valakinek. Minden nő életében van egy bizonyos kor, amitől retteg, amikortól öregnek képzeli magát. Az, hogy kinek melyik a „mumus” életkor, az a saját gondolkodásmódunktól függ. Azt pedig, hogy mit gondolunk magunkról, mi magunk dönthetjük el. A negyvenéves kort a legtöbben a legszebb éveiknek élik meg. A nagy újrakezdés idejének, amikor gyerekeink már felnőttek, több idő és figyelem marad saját magunkra, s nem mindegy, hogy ezt mire fordítjuk. Használhatjuk arra is, hogy élünk és élvezzük a szabadságunkat, és persze beülhetünk a sarokba is, és sirathatjuk az elmúlt húszas éveinket. De már dalban is megénekelték, hogy nem csak a húsz éveseké a világ.
Erre az életkorra már rendszerint van egy jó munkahelyünk, ahova bedolgoztuk magunkat, leraktuk az egzisztenciánk alapjait, elnavigáltuk a gyerekeinket a felnőttkor küszöbéig, és most már jöhet az önmegvalósítás.
A negyvenes életkor a legjobb kor egy nő számára: fizikailag és lelkileg erős, magabiztos. Erre az életkorra már tudja egy nő, hogy mit akar, és azt is, hogyan érje el azt. És talán itt a baj, ami kedves olvasónk számára is gondot jelent. A férfiak számára egy negyvenes nő igen veszélyes, sőt talán félelmetes is lehet. Egyedülálló nőként felépített valamilyen karriert, saját háztartást vezet, a gyerekével igyekszik barátságos viszonyban lenni, és tudja már, hogy mire vágyik az ágyban. Nagyon sok férfi képtelen lépést tartani ezzel a pörgő ütemmel.
Ha egy nő elégedett magával ebben a korban, és kellően magabiztos, akkor utánafütyülnek az utcán, és lépten-nyomon udvarolnak is neki.
Csak egy dolgot kell tennie olvasónknak is: megtalálni a saját stílusát, aztán a belső egyensúlyát, bízni saját magában, sokat mosolyogni, pozitívan gondolni önmagára, s abban a pillanatban, amikor elhiszi magáról, hogy egy kívánatos, gyönyörű, felnőtt nő, abban a pillanatban a környezete is ezt fogja gondolni róla. Tessék kipróbálni, ezzel a hozzáállással jelentősen megváltozik az élete!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.