Pusztító a Netflix Sharknadója: Vemhes cápa és a társai zabálják a népet

Vannak filmek, amik annyira gagyik, hogy már jók! Ilyen a Sharknado-sorozat, aminek az alapötletét minden bizonnyal egy olyan bulin találhatták ki, ahol annyi mérget vittek be az alkotók, hogy még Japán sem fogadná be őket. A gagyi állatos horrorok tárháza azóta csak gyarapodott: jöttek a Zombihódok, a Lávalantula, és most itt a Thrash, ami nem elírás, hanem egy nagy fricska, erdetileg csapkodást jelent, ami a halfélék mozgására utal. A magyar címe Haragos természet lett, ami akár a NatGeo egyik műsorának címe is lehetne, de helyette a Netflix legújabb dilije.

A Netflix Sharknadóját a Temu is csinálhatta volna

Tengerparti kisváros, jön a hurrikán, mindenki fut az óvóhelyekre és a magasabban fekvő területekre, kivéve néhány figurát, akikre leginkább az önsorsromboló jelző illik. Egy várandós nő, akiről ránézésre megállapítjuk, hogy még a gyárban szült volna, ha túlórázik egy kicsit. Egy tinilány, aki egyrészt depis, másrészt agorafóbiás, harmadrészt vacak kaján él, és még a 0,25-ös Xanaxát sem veszi be, inkább retteg és várja a nagybátyját. Végezetül három, nevelőszülőknél ragadt gyerek, akik elől a gonosz mostohák a pincében rejtegetik a T-bone steaket, amit a gondozásukért kapnak, miközben a gyerekek száraz kenyéren és mogyoróvajon élnek. Ezt azzal fokozták az alkotók, hogy leginkább egy Alkonyat-szereplő színére sminkelték őket. Tommy Wirkola a Náci zombikkal már bizonyította, hogy tud minőségi trashfilmet csinálni, azonban a Thrash nem trash, hanem szimplán bugyuta.

Mik a bajok a Haragos természettel?

• A sztori legalább annyira szürreális, mint a Sharknado: itt egy megatornádó miatt önt el egy kisvárost a víz, ahol a kezdetben alig félméteres vízben falnak a bikacápák, amelyek rosszabbak, mint Steven Spielberg Cápája. Ha ez nem lenne elég, az emelkedő vízszinttel beúszik egy vemhes nagy fehér cápa is, amely szintén nagyon félelmetesnek néz ki. A gond az, hogy a film csak a második felére dobja el az agyát; az első 40 percben ezt tényleg komolyan gondolják, egy amúgy indokolatlanul hosszú felvezetésben.
• A második 40 perccel az a gond, hogy olyan érzésünk van, mintha a producer fogta volna magát, és meglépett volna a büdzsé nagy részével. Ami addig relatíve tisztességes CGI volt, az a film második felére az AI kezdeti napjait idéző minőséget produkál egy alapvetően közepes–nagy költségvetésű filmben.
• Nem jobb a sztori sem: a spórolás miatt egy háromteres kamaradrámává silányul a történet a pörgős akciók helyett, de egyik szálban sincs annyi potenciál, hogy valódi — vagy legalább agyeldobós — feszültséget generáljon.

Mindeközben kapunk tanmeséket is: gyereket nem verünk, a kiskorúnak is jár a steak, az anyák mindig összetartanak, és a család az első.

Bridgerton lány Sharknado koppintásban

A meglepő inkább az, hogy az amúgy egyre jobb szerepeket vállaló, Daphne Bridgertonként megismert Phoebe Dynevor miért mondott igent erre a filmre. Mondhatnánk, hogy pénzért, de a film kétharmadában egy kocsiban ül, és várja, hogy megmentsék. Jelen kritika írójának nincs szülész-nőgyógyász végzettsége, de ha ilyen könnyű megszülni egy gyereket egy hurrikán közepén, egy omladozó ház mellett, akkor komoly piaci résre bukkantak az alkotók, ennél mg Sue Storm nullagravtiációs szülése is 36 órás vajúdásnak tűnik. Ugyanígy pszichológiát sem végeztünk, de karakterének egy fehér cápa uszonya két perc alatt megoldja nettó tíz évnyi traumáját

A végére még reménykedünk, hogy marad valami Sharknado-érzés a történetben, de az utolsó fordulat még a legvadabb feminista anyáknál is kicsapja majd a biztosítékot, nem beszélve a tengerbiológusokról. A Thrash sajnos nem trash lett, hanem szimplán rossz és igénytelen film, amely nem fog olyan kultikus státuszba emelkedni, mint a nagy előd. Wirkola pedig a náci zombik után inkább vámpírterroristákról vagy vérfarkas KGB-ügynökökről készítse el a következő filmjét.

10/3 ( trashfanoknak is maximum 5)