Ősszel egy különleges csemege – igazi meglepetésfilm – várja a mozirajongókat. Az Oscar-díjas Deák Kristóf szinte teljes titokban leforgatott egy új mozifilmet. Érkezik az Egykutya!
A film állami szerepvállalás nélkül, az ország egyik vezető reklámügynöksége, a kortárs tehetségek felkarolását küldetésének tekintő ACG saját produkciójában jött létre, 100%-ban az ügynökség tőkéjéből finanszírozva.
Az Egykutya feszült, fordulatos, mégis mélyreható történet: négy régi barát találkozik benne hosszú idő után újra, hogy megfejtsék múltuk közös titkát. Az egyetlen – nemcsak a szó szoros értelmében – viharos éjszakán játszódó történet szereplői Bakonyi Alexandra, Döbrösi Laura, Tenki Dalma és Tóth Károly.
„Az Egykutya már-már tabukat döntögető módon őszinte és pimasz film lett. Egy viharos estén játszódik, amikor négy egykori kollégiumi barát újra találkozik, tíz évvel azután, hogy felrobbantották egymás életét. Bár korábban azt gondolták, soha többé nem beszélnek egymással, ezen az estén élet-halál kérdése lehet, hogy sikerül-e újra szót érteniük” – mondta Deák Kristóf, a Mindenki Oscar-díjas rendezője, és hozzátette: „A filmben szócsatákból, csípős humorból és feszült pillanatokból áll össze a kép, hogyan lehetett négy ennyire különböző ember ekkora hatással egymás életére.”
Az Egykutya 2025. október 2-án debütál a mozikban, forgalmazója az InterCom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.