Ígéretes hírek jönnek az orvostudomány világából a korai stádiumú Alzheimer-kór gyógyításával kapcsolatosan. Bár az agynak ez az időskori betegsége ma még nem gyógyítható, ugyanakkor sokat tehetünk a megelőzéséért.
Az időskori demencia, azaz szellemi és fizikai leépülés hátterében az esetek 80 százalékában az Alzheimer-kórt (Alzheimer Disease – AD) szokás említeni. A betegség a 20. században, a várható élettartam növekedésével vált egyre gyakoribbá. Az életkor előrehaladtával mind súlyosabbá váló agyi betegség kialakulásában örökletes tényezők is szerepet játszhatnak. Ugyanakkor a szakemberek nem győzik hangsúlyozni az életmód ennél is nagyobb jelentőségét, hiszen az Alzheimer-kór tekintetében erősen hajlamosító tényezőnek bizonyulnak olyan, ereket károsító „civilizációs betegségek”, mint az elhízás, a diabétesz, a magas vérnyomás, illetve koleszterinszint.
Az Alzheimer-kór előfordulása az életkor előrehaladtával nő, de nem természetes következménye az öregedésnek: 65 év felett az emberek 5 százalékát, 85 év felett az 50 százalékát érinti.
A betegségnek négy stádiumát különböztetik meg – a folyamat fokozatosan tart az enyhe feledékenységtől a teljes leépülésig. Az Alzheimer-kór esetén a központi idegrendszerben gyulladások és kóros elváltozások jönnek létre az amyloid nevű fehérjék túlzott elszaporodása folytán, s mindez az agyi idegsejtek közötti kapcsolatok megszűnéséhez, illetve az idegsejtek pusztulásához vezet. Ennek következtében romlik a beteg memóriája és gondolkodási képessége, egészen addig, míg a legegyszerűbb hétköznapi feladatokat sem képes már elvégezni.
Hosszú ideje folynak orvosi kutatások a betegség pontos kiváltó okának és gyógymódjának felderítésére. Nemrég az Index adott hírt arról a Radiology szaklapban közölt cikkről, miszerint ígéretes eredmények születtek az Alzheimer-kór korai stádiumának gyógyításával kapcsolatban a Nyugat-virginiai Egyetemen. A kutatók MRI-felvételekkel bizonyították, hogy a különböző agyi területek fókuszált ultrahangos kezelése javulást eredményezhet a betegek állapotában. Már a puszta ultrahangkezelés is gyógyulási folyamatokat, az amyloidszintek csökkenését (az ún. plakkok oldását) stimulálta az agyban. Másrészt a kutatók fő célja az, hogy az agyi érfalakon keresztül – a vér-agy gát ultrahangos megnyitása révén – gyógyszereket juttathassanak mélyen fekvő agyi területekhez, ami számos betegség kezelésében előrelépést jelentene.
Nem csak az ultrahangos kezelésre jellemző, hogy az Alzheimer-kór kezdeti stádiumában ad reményt. Köztudott, hogy a 3. vagy 4. stádiumban már nem visszafordítható a betegség folyamata.
Ellenben ha időben észreveszik, akkor rendkívül pozitívan be lehet avatkozni a kór további alakulásába – s ezáltal nemcsak a beteggel tesznek jót, hanem a hozzátartozóival is.
"Ha a családban már volt ilyen megbetegedés, akkor 40 éves kor felett különösen ajánlott rendszeresen eljárni neurológiai vizsgálatokra. Bár a magyar egészségügyben a passzív-lemondó hozzáállás az általános, azaz az érintett beteg kap némi gyógyszert, aztán a hozzátartozók gondjaira bízzák őt, a világban léteznek már hatékony kognitív terápiák a – lehetőleg minél korábban felismert – betegség stabilizálására, sőt az érdemi állapotjavításra is" – magyarázta dr. Bohács Krisztina intelligenciakutató, a GEM Tanulási Központ szakmai vezetője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.